Kiberháborút indít az Egyesült Államok

Az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy új kiberháborús központot hoz létre, Barack Obama pedig pénteken nevezi meg a Fehér Ház új kiberbiztonsági főtanácsadóját - adja hírül a The New York Times. Az új hivatalnak és a főtanácsadónak a feladata lesz az ország védelmi és támadó kiberstratégiájának kidolgozása.

Barack Obama által valószínűleg még pénteken kinevezi az új kiberbiztonsági főtanácsadót, aki több milliárd dolláros költségvetés fölött rendelkezhet majd. Legfőbb feladata a kormányzati és a stratégiai számítógép-hálózatok védelmének biztosítása lesz.

Még tisztázatlan, hogy hogyan oszlanak majd meg a feladatok- és hatáskörök az elnök által kinevezett kiberbiztonsági főtanácsadó és a Pentagon által felállított szervezet között. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy az elnöki 'kibercár' elsősorban a védelmi feladatok összehangolására fog törekedni, míg a Pentagon a háborús konfliktus esetén bevethető támadó stratégiát dolgozza majd ki.

A New York-i lap emlékeztet rá, hogy az Egyesült Államok kormányzati, katonai és banki szervereit naponta több ezer hackertámadás éri. A korábbi beszámolók szerint pedig a támadások mögött gyakran orosz és kínai hackerek állnak, akik valószínűleg az adott ország kormányának dolgoznak. Az elmúlt évben a biztonságpolitikai szakértők többször is figyelmeztettek arra, akár egy esetleges háborús konfliktus kimenetelét is eldöntheti az ellenség számítógépes hálózatainak megbénítása.

forrás: globusz.net

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.