Katonákra és rendőrökre támadtak Törökországban

Három katona és egy rendőr vesztette életét Törökország délkeleti részén. A merényletek mögött feltehetően kurd fegyveresek állhatnak.

Legalább egy ember meghalt, 13 pedig megsebesült, amikor autóba rejtett pokolgép robbant helyi idő szerint vasárnap reggel a szír határhoz közel fekvő Gaziantep településen, a rendőrkapitányság előtt – írja a Reuters. A CNN tudósítójának beszámolója szerint a detonációt az egész városban érezni lehetett, a közeli épületek ablakai ripityára törtek, majd fegyverropogás rázta meg a környéket, és egy második autó elhajtott a helyszínről.

A Gazianteptől mintegy 370 kilométerre fekvő Nusaybinban rakétatámadás érte a török katonákat, hárman életüket vesztették, 14-en megsebesültek – írja a Guardian.

Törökországban az utóbbi hónapokban megszaporodtak a robbantásos merényletek. Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a március 19-én, Isztambul forgalmas sétálóutcáján és a januárban, a turistanegyedben történt robbantásért, míg a Kurd Munkáspárt (PKK) áll az ankarai merényletek mögött.

Hogy ki felel a vasárnap történtekért, egyelőre nem tudni, a nemzetközi sajtó a PKK-t valószínűsíti, ugyanakkor Gaziantepben aktívan ténykedik az Iszlám Állam is. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.