Katonai puccs Maliban

Csütörtök reggel Amadou Konaré főhadnagy bejelentette, hogy átvették a hatalmat az országban, felfüggesztették az alkotmányt, és kijárási tilalmat rendeltek el.

A katonák egy tűzpárbaj után szerda este foglalták el az elnöki palotát Bamakóban, és megrohanták az állami rádió épületét is. A katonák számára állítólag az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy jobb fegyvereket és más felszerelést követeltek a tuareg lázadók ellen, de ezt nem kapták meg.

A zendülők szóvivője, Amadou Konaré főhadnagy csütörtök reggel jelentette be a rádióban és a tv-ben, hogy átvették a hatalmat, és felfüggesztették az alkotmányt. Szerintük az Amadou Toumani Touré vezette rezsim alkalmatlan arra, hogy felvegye a harcot a terrorizmussal, és kezelje a Mali északi részén kialakult tuareg felkelést. A katonák állítólag nem akarják maguknál tartani a hatalmat, Konaré ugyanis azt mondta, hogy egy demokratikusan megválasztott kormánynak átadnák az irányítást.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a "legmélyebb aggodalmának" adott hangot, és felszólította a feleket, hogy békésen, demokratikus módon rendezzék a konfliktust. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa – amely szintén nyugalomra intett –csütörtökön rendkívüli ülésen foglalkozik a Maliban kialakult helyzettel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.