Katonai készültség Tripoliban

Katonai alakulatokat és páncélos járműveket vezényeltek pénteken a líbiai fővárosba, Tripoliba a közrend és a biztonság fenntartására.

A líbiai vezérkar közölte, a katonai jelenlét megerősítése szorosan összefügg azzal a rendkívüli tervvel, hogy véget vetnek az utóbbi időben a fővárosban és környékén kialakult erőszakhullámnak.

A parancsot Núri Abu Ali Száhmin, a líbiai parlament elnöke, az ország legmagasabb politikai tisztségének viselője adta ki.

A líbiai Lana hírügynökség értesülése szerint mintegy száz páncélozott járművet, gépfegyverrel és légvédelmi ágyúval felszerelt kisteherautót vezényeltek Tripoli különböző negyedeibe. Azokba, ahol az egykori forradalmi egységek között robbantak ki összecsapások, és a helyi rendfenntartó erők képtelennek bizonyultak a közrend fenntartására.

Az ott dolgozó ukrán orvosok elmondták, hogy nagyon súlyos a helyzet a fővárosban, a lakosok félelemben élnek, sötétedés után nem mernek az utcára menni. Fegyveres bandák tartják rettegésben a várost, még nappal is megszokott jelenség a lopás és a rablás. Az egykori felkelők bandái nemcsak a diplomáciai rendszámmal közlekedő autókra, hanem egymásra is rátámadnak, gyakoriak az összetűzések. A rendőrség nem nagyon akart és tudott ilyen esetekben fellépni, a történteket kivizsgálni. Az a vélemény alakult ki, hogy ők is féltek a bűnözőktől - közölték az ukrán orvosok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.