Katonai választ ad Hollande a nizzai merényletre

Francois Hollande francia elnök pénteken bejelentette, komoly hadi felszerlést, többek között nehéztüzérséget küldenek az iraki hadseregnek, hogy a fegyvereket az Iszlám Állam ellen fordítsák.

Azt ugyanakkor kizárta, hogy szárazföldi akciót hajtsanak végre a francia csapatok akár Irakban, akár Szíriában - írja az Associated Press.

„Még ha július 14-én Franciaországot is támadták meg, az egész világot célba vették" - mondta sajtótájékoztatóján az elnök a francia nemzeti ünnepen történt, 84 halálos áldozatot követelő merényletről. Arról is beszélt, jövő hétre lezárul a belső rendőrségi vizsgálat, amelynek célja feltárni, hogyan tudott Mohamed Lahouaiej Bouhlel a tömegbe hajtania fokozott rendőri jelenlét ellenére.

A nap folyamán nizzai hatóságok tiltakozásukat fejezték ki, amiért a francia rendőrség terrorellenes egysége azt kérte, hogy töröljék a térfigyelő kamerák felvételeit a merényletről. Egy névtelenséget kérő rendőrtiszt szerint a terrorelhárítók a felvételek kiszivárgásától tartanak, illetve, hogy szélsőségesek propaganda célokra használhatják fel a képsorokat. A város jogásza közölte: a felvételeket tíz nap elteltével amúgy is automatikusan törlik, és így lesz ez vasárnap is, de a nyomozóknak vannak másolataik.

Hollande pénteken elmondta, a több mint 300 sérült közül tizenketten vannak még életveszélyes állapotban.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.