Katasztrófához vezetne egy kínai-amerikai konfrontáció

Egy Kína és az Egyesült Államok közötti konfrontáció katasztrófához vezetne, a feleknek tiszteletben kell tartaniuk egymás szuverenitását – fogalmazott szerdán Hszi Csin-ping kínai elnök, a kínai-amerikai stratégiai és gazdasági párbeszéd aktuális fordulójára érkezett amerikai delegáció előtt, amelyet John Kerry külügyminiszter és Jack Lew pénzügyminiszter vezet.
Az államelnök a kínai-amerikai együttműködést rendkívüli fontosnak nevezte, és azt hangoztatta, hogy a problémáktól nem kell félni, ha mindkét fél a megoldásra törekszik. Egyúttal arra szólított fel, hogy a két ország kölcsönösen tisztelje egymást, a másik szuverenitását és területi integritását, valamint a fejlődéshez választott útját.

Hszi megismételte azt a gyakorta hangoztatott mondatot, amely szerint a két ország „a nagyhatalmak közötti kapcsolatoknak a történelemben egyedülálló, új modelljét építi". Erre nincs kész recept – tette hozzá. A kínai elnök 2013 júniusában – amikor Kaliforniában találkozott Barack Obama amerikai elnökkel – állt elő ezzel a formulával, és indítványozta, hogy a két ország viszonyát a konfliktus- és konfrontációmentesség, a kölcsönös tisztelet és a kölcsönös előnyökre törekvés jellemezze. Utalva arra, hogy Obama e javaslatot a magáévá tette, Hszi most megjegyezte, ez egy „stratégiai döntés, amely kifejezi a két ország szándékát arra, hogy a nagyhatalmak elkerüljék a súrlódásokat".

Hszi beszédében kitért arra is, hogy Kínának és az Egyesült Államoknak fokoznia kell együttműködését a terrorizmus elleni harcban és fel kell gyorsítania a kétoldalú beruházásvédelmi megállapodásról szóló tárgyalásokat, hogy mielőbb eredményre jussanak.

John Kerry beszédében kifejtette, hogy az Egyesült Államok nem akarja Kínát a fejlődésben visszatartani, korlátozni. Mint mondta, Washington üdvözli a békés, stabil és virágzó Kína felemelkedését, amely hozzájárul a térség stabilitásához és fejlődéséhez, s felelős szerepet vállal a világ ügyeiben. Kerry szerint a két országnak meghatározó szerepe van egymás sikerében.

Előzetes sajtóértesülések szerint a világ két legnagyobb gazdaságának képviselői kétnapos tárgyalásukon szót váltanak a kínai nemzeti valuta árfolyamáról, a kínai gazdaság reformjáról, Észak-Korea atomprogramjáról, valamint a Kína dél-kínai-tengeri és kelet-kínai-tengeri területi vitái miatti konfliktusokról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.