„Katasztrófa lenne, ha a britek kilépnének az EU-ból”

– Most már száz százalék, hogy a brit kormány népszavazást rendez az EU-tagságról, és ez rendkívül kockázatos stratégia – mondta lapunknak Rem Korteweg, az Európai Reformközpont (CER) londoni kutatóintézet szakértője. A mostani felmérések szerint a britek 55 százaléka az EU-ban maradna, 45 százalék kilépne.

– Ám ez sem jelent semmit: a mostani választáson is alaposan meglepődtünk, hiszen senki se várt ekkora konzervatív győzelmet. A népszavazásnál még rosszabb a helyzet, ott igennem kérdésre kell válaszolni, és az eredményt rengeteg minden befolyásolhatja – tette hozzá Korteweg.

A kérdés az, mikor írja ki a referendumot David Cameron miniszterelnök: 2017-ben vagy előbb.Mivel a kormányok félidőben a legkevésbé népszerűek, a CER szakértője szerint könnyen előfordulhat, hogy az erős mandátummal megválasztott politikus előre hozza a dátumot. Előbb azonban, ahogy ígérte, újra kell tárgyalnia a brit uniós tagság feltételeit.

– Minden azon múlik, hogy mit kér majd Cameron. Ha a Konzervatív Párt euroszkeptikus szárnyát akarja elégedetté tenni, radikális kérésekkel áll elő, amelyeket az EU úgysem fogad el – magyarázta a londoni kutató. Követelheti például, hogy Nagy-Britannia hadd korlátozza a személyek szabad mozgását, vagyis a bevándorlók beengedését, csakhogy ez ellentétes lenne az uniós joggal. A másik lehetőség: miután Cameront újraválasztották, koalíciót sem kell kötnie, és előre közölte, hogy harmadik mandátumot már nem akar, szembeszállhat a keményvonalas torykkal.

– A kormányfő alapvetően Európa-párti, és támogatja a brit EU-tagságot. Most azt kell eldöntenie, a pártja vagy a nemzet érdekeit helyezi-e előtérbe – hangsúlyozta Rem Korteweg. Ha Cameron a mérsékeltebb, Európa-barát forgatókönyvet választja, realistább kezdeményezésekkel rukkolhat elő. Szorgalmazhatja, hogy a nemzeti parlamentek játsszanak erősebb szerepet az EU-ban, ezt a kérést Németország vagy Hollandia is pártolja. Felvetheti, hogy az Európai Bizottság alkosson kevesebb uniós szabályozást, ugyanezt a célt tűzte ki Frans Timmermans alapvető jogokért és jogállamiságért felelős EU-biztos is. S kérheti, hogy korlátozzák a bevándorlók hozzájutását a szociális juttatásokhoz, némi támogatást ez az elképzelés is élvez az unióban.

– A Brexit, azaz a britek kiválása az Európai Unióból valós veszéllyé vált. Ez katasztrófa lenne az EU és Nagy-Britannia számára is. Sok függ attól, hogy az újraválasztott kormányfő a radikális vagy a mérsékelt változatot alkalmazza-e – felelte a Népszabadság kérdésére Korteweg. Azzal Cameron is tisztában van, hogy az EU vezetői akármilyen kérést nem fogadnak el, és ez óvatosságra inti. Ha a népszavazási kampányban nem sikerül meggyőznie a konzervatívokat, hogy elegendő változást fogadtatott el Brüsszelben, elszigetelődhet a párton belül. Ez az elszigetelődés végzetessé válhat, mert egy referendum sosem a feltett kérdésről, hanem a belpolitikai helyzetről szól. A CER szakértője szerint lényeges szerepet játszhat az üzleti szféra, amely – az egységes belső piac nyújtotta előnyök miatt – egyértelműen maradni akar az EU-ban.

Nem pánikolnak a magyarok

„Az itt élő magyarokat nem annyira foglalkoztatja a brit politika. Mintha csak sodródnának az árral” – véli Simon Enrico, egy skóciai magyar étterem tulajdonosa, az Aberdeeni Magyarok közösségi portál főszerkesztője. A lapunknak nyilatkozó férfi elismerte, hogy a bevándorlás szigorítását és az EU-s népszavazást kilátásba helyező konzervatívok győzelme nagy hatással lehet az Egyesült Királyságban élő magyarok életére, de úgy véli, ez csak az újonnan érkezőket érintheti negatívan. „És talán még azokat, akik a segélyek miatt próbáltak itt szerencsét, de dolgozni nem annyira szeretnek” – mondta telefonon Simon, aki családjával öt éve költözött el Csömörről. Hasonlóan nyilatkozott Cameron Zsuzsanna: a szintén Aberdeenben élő nő szerint főleg az egyedülállók, és a sokgyerekes családok járhatnak rosszul. „Aki rendesen dolgozik, azzal nem lesz probléma.” Más vélemények szerint azonban az EU-ból való esetleges kilépés már rizikósabb lehet a magyarok számára is. A hat éve Nagy-Britanniában élő Faragó Judit elővigyázatos, s már a választási eredmények kihirdetésének reggelén úgy döntött párjával, kérvényezik a letelepedési engedélyt. „Minél előbb be akarjuk adni, hogy bebiztosítsuk magunkat” – mondta, majd hozzátette: több angol munkatársa is úgy vélekedett a választás napján, hogy nem szabad hazaküldeni a bevándorlókat, hiszen sok pénzt, és értékes szaktudást jelentenek a szigetországnak. (Körösi Ivett)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.