Karzai: mindig lesz választási csalás Afganisztánban

Nem létező szavazóhelyiségek százait jegyeztették be Hamid Karzai afgán államfő hívei az elnökválasztás előtt, amelyekben Karzait támogató szavazatok ezreit könyvelték el a voksolás után – írta a The New York Times.

Az amerikai lap a vélelmezett választási csalásokkal kapcsolatban, név nélkül idézett afgán és nyugati tisztségviselőkre hivatkozva hozzátette: legalább 800 csak papíron létező szavazóhelyiséget hoztak létre így Karzai hívei az augusztus 20-i elnökválasztásra. A voksolás után mindegyik hamis szavazókörben Karzait támogató szavazatok százait, esetleg ezreit összesítették. Egy nyugati diplomata úgy nyilatkozott, hogy becsléseik szerint a szavazóhelyiségek közel 15 százaléka a választás napján egy pillanatra sem volt nyitva, mégis Karzait támogató voksok ezreit regisztrálták bennük.

A New York Times riporterei szerint a Karzai javára történt csalások főleg a pastuk által lakott déli tartományokra jellemzők. Karzai az egyik legerősebb pastu törzshöz tartozik, s állítólag fivére, a drogkereskedelemmel vádolt Ahmed Wali Karzai, a kandahari tartományi tanács vezetője áll a szisztematikus csalás hátterében. A választás előtt a Times brit napilap arról adott hírt, hogy a tálibok által leginkább fenyegetett déli államokban Karzai emberei telefonkártyáért, vagy pár 10 dollárért vásárolták fel a szavazók regisztrációs kártyáit.

Az afgán választási bizottság egyébként vasárnap újabb részeredményt ismertetve közölte, hogy Karzai a leadott szavazatok 48,6 százalékával továbbra is vezet fő vetélytársa, a voksok 31,7 százalékát begyűjtő Abdullah Abdullah volt külügyminiszter előtt. Ez azt jelenti, hogy egyre kisebb az esélye annak, hogy második fordulóra lesz szükség, hiszen Karzai feltehetően eléri az 50 százalékos szavazatarányt. A részeredmény egyébként a szavazatok közel háromnegyedének összesítésén alapult. A bizottság 28 ezer választóhelyiség közül 447-ben szabálytalanságok miatt érvénytelenítette a szavazás eredményét.

A Youtube videómegosztó oldalon fellelhetők olyan felvételek, melyeken afgánok urnákba gyömöszölnek szavazatokat, melyeket előtte gondosan, Karzait beikszelve, kitöltöttek – emlékezetett nemrég a Financial Times-ban megjelent cikkében Michael Semple, egykori afganisztáni helyettes Európai Uniós különmegbízott. Szerinte a nemzetközi közösség hibát követ el, amikor szemet húny a csalások fölött, mondván a választás “nem volt olyan rossz”. Úgy érvel: egy legitimációt nélkülöző vezető túl gyenge lesz ahhoz, hogy a tálibokkal tárgyaljon.

Hamid Karzai nem volt hajlandó válaszolni a választási csalásokkal kapcsolatos feltételezésekre a Le Figaro francia napilapban tegnap megjelent interjúban. Annyit mondott: mindig lesz Afganisztánban csalás, hiszen ez egy születőben lévő demokrácia sajátossága. Az elnök közölte: a választások tisztaságával kapcsolatos médiafelhajtás csak azt szolgálja, hogy Washington nyomást gyakorolhasson rá, és bábként kezelhesse őt. Azt üzente az amerikaiaknak, (feltehetően remélve, hogy ettől megszűnnek az őt ért támadások): Washintonnak is érdeke, hogy az afgánok tiszteljék az elnöküket. Hozzátette azt is: a testvérét ért vádak alaptalanok, hiszen kétszer kért – hiába – a kabuli amerikai követségtől bizonyítékot. Az elnök az interjúban azt is közölte: már az új hivatali ideje megkezdése utáni első száz napban tárgyalásokat kezdeményezne a tálibokkal.

Hamid Karzai leadja voksát az augusztusi afganisztáni elnökválasztáson
Afghan President Hamid Karzai casts his vote in the presidential election in Kabul August 20, 2009. Streets in Afghanistan were mainly quiet and tense early on Thursday as Afghans headed to the polls for an anxiously awaited presidential election that Taliban fighters have vowed to disrupt. The sign reads, "Voting booth" with today's date. REUTERS/Lucy Nicholson (AFGHANISTAN POLITICS ELECTIONS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.