Kártérítést akarnak a lelőtt fekete fiú szülei

Polgári peres eljárást indítottak csütörtökön a tavaly augusztusban Fergusonban lelőtt 18 éves afroamerikai Michael Brown szülei a város önkormányzata, a fiatalember halálát okozó volt rendőr, Darren Wilson és Thomas Jackson volt rendőrfőnök ellen.

Benjamin Crump, a család ügyvédje szerint a szülők 75 ezer dollár kártérítést követelnek a jogi képviselői díjon felül. Wilson a kereset szerint indokolatlanul ölte meg Brownt és ésszerűtlen mértékű erőszakot alkalmazott, amellyel megsértette Brownnak az élethez való alkotmányos jogát.

Brown szülei emellett bizonyíték megsemmisítésével és a nyomozás befolyásolásával vádolják Wilsont. Jacksonra azért terjed ki a per, mert a rendőr felettese volt, aki felelősséget visel az alkalmazásáért és a kiképzéséért.

Március elején az amerikai igazságügyi minisztérium közölte, hogy nem emel szövetségi vádat az emberi jogok megsértésének címén Wilson ellen. A szövetségi vizsgálat ugyanis arra a megállapításra jutott, nincs olyan bizonyíték, amely megcáfolhatná, hogy Wilson a személyes biztonságát féltette, mint ahogy olyan sincs, amely alátámasztotta volna azt az állítást, miszerint Brown a megadás jeleként felemelte a kezét.

A halálos kimenetelű incidens idején Brown megütötte a rendőrt és megkísérelte megszerezni a szolgálati fegyverét.

Brown halála miatt országszerte hetekig tartó, esetenként zavargásokig fajuló tiltakozások voltak a rendőröknek a feketékkel szembeni kíméletlen fellépése miatt. Wilson ügyében novemberben az illetékes vádesküdtszék is úgy határozott, hogy nem állítja bíróság elé, ami miatt újabb tüntetések törtek ki.

Az igazságügyi tárca egy ugyancsak márciusban nyilvánosságra hozott jelentésben rasszista elfogultságot állapított meg a fergusoni hatóságoknál. A vizsgálat megállapításai szerint a város rendőrségén, a helyi börtönben és a bíróságon is folyamatosan hátrányos megkülönböztetésben részesítették az afroamerikaiakat.

A minisztérium több mint kéttucatnyi, a bíróságon is számon kérhető ajánlást fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne javítani a fergusoni rendőrség és bíróság munkáját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.