Kártalanítja Litvánia a zsidó közösséget a náci időszakért

A második világháború alatt a nácik által a zsidó közösségtől elkobzott javak kárpótlásáról hozott törvényt a litván parlament kedden. A jogszabályra 82 képviselő szavazott igennel, 18-an tartózkodtak a 141 tagú parlamentben.

Az Egyesült Államok és a világ zsidó szervezetei – mint a Reuters jelentette – hosszabb ideje sürgették a litván kormányzatot ilyen jellegű kárpótlás elrendelésére, noha néhány tulajdon időközben már visszakerült a megmaradt kislétszámú zsidó közösséghez.

A törvény szerint 2013-tól kezdődően 10 évig összesen 125 millió litast (36 millió euró) folyósítanak egy különleges alapba, amelyet a zsidó közösség kulturális, oktatási, egészségügyi és sporttevékenységeinek finanszírozására használhat. További három millió litast közvetlenül kifizetnek a holokaust túlélőinek.

"Ez a jó szándék jele, egyben elismerése annak a tragédiának, amit a zsidó közösség elszenvedett a holokauszt idején” – mondta Andrius Kubilius miniszterelnök a helyi állami rádiónak.

A törvény azért nevezhető a jó szándék jelének, mert az elkobzott javak helyreállításáról szóló érvényes jogszabályok értelmében a közösség megsemmisülése miatt megszűnt a litvániai zsidóság kárpótlásra való jogosultsága – jelentette az MTI.A II. világháború előtt mintegy 220 ezer zsidó élt Litvániában. Fővárosát, Vilniust a gazdag zsidó kulturális élet miatt "Észak Jeruzsálemének" hívták.A német megszállás (1941-44) alatt a nácik és a velük együttműködő helyiek a litvániai zsidók 95 százalékát kiirtották. A 3,5 milliós országban ma csupán ötezer zsidó él, ám ez a legnagyobb zsidó közösség a Baltikumban.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.