Az osztrák hatóságok szükségállapottól tartottak Klagenfurtban, Karintia székhelyén az ellentmondásos szélsőjobboldali politikus temetésén. Ötvenezer gyászolóról lehetett hallani köztük náci veteránokkal és szkinhedekkel. Ehhez képest a szombat déli búcsúztatáson a főtér sem telt meg, és ha voltak is Hitler ideológiájával szimpatizálók, ruházatukkal nem árulták el magukat. Pedig a jelmez hozzá tartozott a karintiaiak gyászához: hagyományőrző egyesületek egész sora vonult fel rövid bőrnadrágban vagy éppen középkori fegyverzetben.

Haider temetése

A túlzás az emberek megnyilvánulásaira is jellemző volt. Karintia egéről lezuhant a nap, megálltak az órák – mondta Haider halálos autóbalesete után pártja, a BZÖ szóvivője és politikai örököse. A gyászolók pedig ennek szellemében álltak sorba a „szeretett tartományi atya” tiszteletére kitett kondoleáló könyvek előtt. - Ő volt a legnagyobb, pótolhatatlan – mondta egy gyerekével gyertyát gyújtó férfi őszintén megrendülve. - Visszaadta a karintiaiak hitét, a legjobb volt, amit a Föld adhatott – replikázott egy asszony.

Haider irodája előtt gyertya- és virágerdő jelzi a helyiek együttérzését. A gyerekes kézírással papírra vetett üzenetek valahol a Diana hercegnő halálát követő tömeghisztériára emlékeztetnek, és nem is telik el sok idő, hogy a napfényes Klagenfurtban a tizenegy évvel ezelőtti gyász egyik jelmondatát nem hallanánk Haiderre átültetve: a szívek hercege volt.

Az elmúlt egy hét alatt a politikai örökösök és a bulvársajtó mindent megtett, hogy tovább fűtse az érzelmeket. Senkit sem érdekel, hogy a rendet és fegyelmet propagáló Haider igazi diszkóbaleset áldozata lett. Limuzinja sebességmérője 142 km/óránál állt meg a becsapódás pillanatában, de ekkorra már az autó jelentősen veszíthetett gyorsaságából az úttest mellett megtett távolság miatt. A politikus szervezetében ráadásul 1,8 ezrelékes véralkoholszintet mutatott ki a boncolás, ami toxikológusok szerint mintegy tíz dupla röviditalt jelent.

Haider hívei azonban nem foglalkoznak a baleset körülményeivel (sem politikájának igen csak sovány eredményeivel). A család feljelentette az ügyészséget, amiért kiadta a boncolás eredményeit. Halálos kimenetelű baleseteknél ezek titkosak maradnak, amennyiben a felelőtlen vezető másban kárt nem okozott. A gyászolók így inkább szidják a hatóságokat és a médiát. - Senki sem tökéletes, Haidernek is voltak hibái, de amit nekünk adott... - kezdődik a válasz a halálához vezető balesettel kapcsolatban.

A gyászbeszédekben is megkapta a magáét az országos osztrák politika és a média. Gerhard Dörfler ügyvezető tartományi miniszterelnök egyenesen a jelenlévő köztársasági elnöknek és kancellárnak címezte kritikáját, miszerint Bécs mindig magára hagyta a dél-keleti vidéket, és Haider nélkül itt semmi sem indult volna el. Harald Scheucher polgármester pedig áttételesen a sajtót tette meg felelőssé a baleset miatt: a három héttel ezelőtti ausztriai választásokon elért tíz százalékos diadala után igaztalan vádakat zúdított szerinte Haider családjára a média. Nem tette hozzá, de érthető volt: nyilván ezért kellett annyit innia a végzetes estén.

A BZÖ képviseletében szónokló Dörfler és Uwe Scheuch, tartományi pártelnök szinte kortesbeszédet tartott. Jövő tavasszal Karintiában választásokat tartanak, és mindenki Haider székére pályázik – a gyász létező legalaposabb kiaknázásával. Scheuch oktatási főtisztviselői szerepkörét kihasználva a tartomány minden iskolájában megemlékező órát rendelt el több szülő haragját magára vonva, akik szerint nem egy diszkóból részegen hazafelé hajtó politikus a legjobb példakép gyerekeik számára.

Jörg, nem hallhatsz meg, te nem lehetsz halandó – mondta visszafogott átéléssel Scheuch, a tömegben mégis több ötvenéves férfiember zsebkendője után nyúlt. Megígérte, hogy rendszeresen elzarándokol majd Haider sírjához, hogy ott számoljon be a politikai örökséghez hű cselekedeteiről. - Folytatjuk, amiért életed áldoztad – mondta, végleg átírva pártelnökének halálát. Riválisa, Dörfler egyenesen olyan hegymászónak írta le az elhunytat, aki tisztességével sziklákat tudott megmozgatni.

Ilyen beszédek után kellett megszólalnia Alfred Gusenbauer ügyvezető kancellárnak. A szociáldemokrata politikus nehezen állhatna messzebb a korábban a náci birodalom bűneit nyíltan bagatellizáló populista Haidertől (bár állítólag emberileg viszonylag jó volt köztük a viszony). Pontosan nem is tudni, miért vállalta a beszédet a visszavonulás előtt álló kormányfő, hiszen láthatóan nehezére esett a megfelelő üzenet megfogalmazása. Minden mondatában visszavonta azonnal a dicséreteket. - Sokan szerették, de sokan joggal szidták – hangzott el különböző formákban vagy egy tucatszor.

Egy dologban tudta dicsérni és megvédeni a halottat. - Haider mindig a megfelelő kérdéseket tette fel – mondta Gusenbauer, és hangja először tűnt meggyőzőnek. Szerinte abban volt tehetsége a szélsőjobboldali politikusnak, hogy felfedezze a társadalmi kihívásokat és problémákat, ha arra rendre rossz választ is fogalmazott meg. - Mindig elhibázottnak tartottam, ha valakit azért ért kritika, mert megfogalmazott egy jogos kérdést – mondta, és kis szünet után kimondta a korábban elképzelhetetlennek tartott két szót: „tisztelet és megbecsülés” neki ezért.

A halál kibékít – állt Gusenbauer beszédének középpontjában, és ha nem is tudták szavait befogadni a felfokozott érzelmi állapotban lévő gyászolók és az ország többi tartományában nagyrészt közömbös osztrákok, Haider egy pillanatra tényleg megkapta az utolsó tisztelet. Függetlenül attól, hogy kiérdemelte-e.