Karcsúsodik a román kormány

A belügyi, a külügyi és a pénzügyi tárca kivételével, az egyes minisztériumok csak két államtitkárral maradnak, az előbbiek pedig hárommal. A tárcavezetőknek jövő hétig kell az új személyzeti szerkezetet elkészíteniük. Ugyanakkor a kormány megyei kirendeltségeinél két alprefektusból az egyiket menesztik – közölte Emil Boc.

A román miniszterelnök elmondta: kabinetje jelenleg 57 államtitkárral működik, az átszervezés nyomán, amelyet kormányhatározattal készülnek életbe léptetni, ezek száma 32-re csökken.

A költségvetési megtakarítást célzó karcsúsítási intézkedések nemcsak az államtitkárokat, hanem a szaktárcák teljes személyzetét érintik. Így például a munkaügyi minisztérium meglevő posztjainak 19 százalékát szünteti meg avégett, hogy a személyzet bérköltségét 25 százalékkal csökkentse.

Az államtitkárok, alprefektusok és más központi és helyi hivatalnokok számának lefaragása érzékenyen érinti a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) koalíciós részvétele által tisztségekbe jutott erdélyi magyarokat is. Erről egyelőre számadatok nem léteznek, az egyes posztokért majd külön alkudozásra lehet számítani.

Ioana Muntean kormányszóvivő szerint a munkaügyi tárcánál 1220 helyett 922 alkalmazott marad, az egész munkaügyi rendszerben pedig 13 357-ből 10 828-an. A nyugdíj- és társadalmi biztosítási rendszerből például 1008, a munkaügyi kamaráktól pedig 720 személyt menesztenek.

Az egészségügyi minisztériumnak 16 százalékkal kell csökkentenie a személyzet létszámát, ami összesen 1621 munkahely megszüntetését jelenti. Igaz, ezek közül 978 eddig sem volt betöltve, de csaknem 650 alkalmazottak így is meneszteni kell.

Traian Basescu államelnök szerdán kijelentette, hogy a 19-ről 24 százalékra emelt áfa és az ezáltal előidézett drágulások nyomán a nyugdíjasok kevesebb pénzzel maradnak, mint amennyit a kormányzat által javasolt, de az alkotmánybíróság által elutasított 15 százalékos nyugdíjcsökkentés után kaptak volna.

Az elnök 2011-re nézve kilátásba helyezte valamennyi jövedelem megadóztatását, a nyugdíjakat beleértve, annak érdekében, hogy a gazdaság versenyképességére szerinte negatívan ható áfát 19 százalékra visszaállítsák.
Jó hír viszont, hogy március óta folyamatosan csökken a munkanélküliség Romániában. A márciusi 8,36 százalék után az állástalanok aránya áprilisban 8,07, májusban 7,7, júniusban pedig 7,4 százalékra mérséklődött.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.