Karadzsics ártatlanságáról győzködi a hágai bíróságot

A népirtással vádolt Radovan Karadzsics ma tartja perbeszédét az ellene folyó hágai perben. Ha bűnösnek találják, élete hátralevő részét börtönben töltheti, ám ítélet csak jövőre várható.

A 800 oldalas perbeszéd sajtóhoz eljuttatott összefoglalójában a saját maga védelmét ellátó Karadzsics azt állítja, hogy az erkölcsi felelősséget ugyan vállalja a boszniai szerbek által elkövetett rémtettekért, ám leszögezi, hogy nincs ellene semmilyen konkrét bizonyíték. A részben Karadzsics által írott dokumentumban az áll, nem lehet elítélni, ugyanis nem ő adta parancsba a srebrenicai gyilkosságokat, és nem tudott a civilek lemészárlásáról. A mai perbeszéd Karadzic utolsó lehetőség arra, hogy védence meggyőzze ártatlanságáról a bíróságot. 

BBC helyszíni tudósítója szerint Karadzic már el is kezdte a beszédet - „hangja határozott, fellépése magabiztos" -, amely az utolsó lehetőség arra, hogy meggyőzze a bíróságot az ártatlanságáról. 

Az egykori boszniai szerb elnököt tizenegy rendbeli népirtással, háborús bűnök, és emberiség elleni bűntettek elkövetésével vádolják. Hétfői perbeszédében a vád képviselője kijelentette, hogy az eljárás során egyértelműen bebizonyosodott Karadzic népirtásban való bűnössége.

A boszniai szerbek volt politikai vezetője az ügyészek szerint felelős a srebrenicai vérengzésért - mintegy 8 ezer boszniai férfi és fiatalember legyilkolásáért -, valamint Szarajevó éveken át tartott, mintegy tízezer ember halálával járó ostromáért is.

A vád, illetve a védelem tanúinak százait felvonultató, hosszas bizonyítási eljárás lezárultakor Alan Tieger, a hágai per ügyésze elmondta, nyilvánvaló, hogy Karadzsics volt a „hajtóereje" a boszniai szerbek részéről elkövetett „etnikai tisztogatásnak". A most 69 esztendős Karadzsics terrorral és erőszakkal törekedett arra, hogy színtisztán szerbek lakta szakadár államot hasítson ki a több etnikum közös hazájának számító Bosznia-Hercegovinából – mondta az ügyész.

Az egykori Jugoszlávia területén az 1990-es években dúlt háborúkkal, az ott elkövetett háborús, illetve emberiség elleni bűncselekményekkel foglalkozó különleges ENSZ-törvényszéken még 1995-ben, nem sokkal a boszniai háború vége előtt emeltek vádat Karadzsics ellen, de csak 2008-ban tudták elfogni, és utána kezdhették meg ellene az éveken át tartó büntetőpert.

A vád már korábban közölte – és Tieger ezt most megerősítette –, hogy életfogytig tartó szabadságvesztést tart indokoltnak a vádlottal szemben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.