Karácsonyi nosztalgia Ceausescu sírjánál

A bukaresti Ghencea katonai temetőben több tucatnyi nosztalgiázó gyűlt össze Nicolae Ceausescu sírjánál az egykori kommunista diktátor kivégzésének 25. évfordulóján – közölte csütörtöki helyszíni tudósításában az Antena 3 hírtelevízió.
A hír szerint a nosztalgiázók gyertyát és virágot hoztak a diktátor és felesége sírjára, és egyesek rögtönzött beszédeket is tartottak, hazafias verseket mondtak és énekeltek a sír mellett. Sokan a diktátor portréját is magukkal hozták. A szónokok mozgósító hangvételű beszédeikben arra emlékeztettek, hogy milyen jó volt a kommunizmus idején, hiszen az akkori rendszer mindenki számára biztosított munkahelyet és megélhetést. Úgy ítélték meg, hogy 25 évvel ezelőtt ellenforradalom rázta meg Romániát, amely rosszat hozott az országra. Bírálták a kapitalista rendszert, és azt is, hogy Romániában jelenleg nem működhet kommunista párt.

Hasonló temetői zarándoklatok évről-évre előfordulnak Romániában a Ceausescu házaspár kivégzésének karácsonyi évfordulóján és január 26-án, a diktátor születésnapján. Az INSCOP közvélemény-kutató júniusban még azt mérte, hogy Nicolae Ceausescut tartják a legtöbben Románia eddigi legjobb államelnökének. Ugyanannak a közvélemény-kutatónak a forradalmi évfordulóra készített mérésében már mindhárom posztkommunista államfő megelőzte Ceausescut.

Az évfordulós felmérésen a megkérdezettek alig 17 százaléka mondta, hogy a néhai Ceausescura szavazna, ha elnökjelölt lehetne. Idén áprilisban az IRES közvélemény-kutatása még azt jelezte, hogy a kommunista diktátor megnyerné az államfőválasztást, ha élne. Áprilisban a válaszadók kétharmada meg volt győződve arról, hogy az emberek ma is megválasztanák Ceausescut államfőnek, és 46 százalékuk állította saját magáról azt, hogy rá voksolna.

Ceausescut és feleségét 1989. december 25-én végezték ki egy rögtönítélő katonai bíróság másfél órás tárgyalás után hozott ítélete alapján. A kommunizmus romániai uralmát országos népfelkelés döntötte meg, amely a Tőkés László református lelkész elhurcolása ellen tiltakozó temesvári megmozdulásból bontakozott ki 1989 decemberében.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.