Kaphat-e kegyelmet a gyilkos?

Humanitárius okokra hivatkozva a cseh elnök kegyelemben részesítette karácsony előtt a nyolcvankilenc éves Ludmila Brozová-Polednovát, aki a múlt század ötvenes éveiben kommunista államügyészként több, halálos ítélettel végződő koncepciós perben működött közre.

Emiatt 2008-ban, politikai gyilkosságban való bűnrészesség vádjával hatévi börtönbüntetésre ítélték. Az elnök döntése felemás visszhangot váltott ki.

Prokop Tomek neves cseh történész azt hangoztatta, hogy az egykori Csehszlovákiában kétszázötven személyt végeztek ki a koncepciós perek következtében, ennek ellenére máig csupán egyetlen vétkest (a most kegyelmet kapott államügyészt) vontak törvényesen felelősségre. – A rendszerváltás utáni hatalom legnagyobb politikai és morális bűne, hogy számos olyan volt bíró, ügyész és verőlegény élt és néhány esetben él még közöttünk, méghozzá nagy nyugdíjjal, akiknek a kezéhez vér tapad – mutatott rá.

Élesen elítélték az elnök határozatát a volt politikai foglyok. Petr Cibulka egykori másként gondolkodó szerint Klaus ezzel a lépéssel azok pártjára állt, akik százezreknek okoztak szenvedést, életeket oltottak ki, illetve tettek tönkre. A kilencvenegy éves Josef Do­biás lelkész a cseh köztévének (CT) nyilatkozva elmondta, hogy Brozová-Polednová volt a legfanatikusabb és a leggonoszabb nő, akivel életében találkozott, aki őt is a bitófára akarta küldeni, mert pap volt, de végül szigorított börtönbüntetéssel megúszta a koncepciós pert. – Most már csak az isteni igazságszolgáltatásban bízhatok – közölte.

A volt államügyészt a rendszerváltás után többször feljelentették, de a bíróság rendre elévültnek minősítette a tet­teit. Végül Renáta Vesecká legfőbb ügyész nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, hangsúlyozva, hogy az emberiség elleni bűncselekmények eseté­ben a bűnösöket legalább meg kell nevezni.

Lakása ajtajánál egy újságíró kérdezi Ludmila Brozová-Polednovát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.