Elnököt és külügyminisztert talált az EU
Az unió állam- és kormányfői történelmet írtak csütörtökön este: hosszú, zárt ajtók mögött zajló egyeztetések eredményeként csütörtökön elnököt és külügyminisztert választottak. A december elsején életbe lépő Lisszaboni Szerződés álmodta meg az új posztokat, amelyeknek célja az integráció mélyítése, egyben a döntéshozatal egyszerűsítése és simítása. Nem utolsósorban persze az, hogy az Egyesült Államokból vagy Kínából legyen kit felhívni. Nos, a két posztra Európában kevéssé ismert politikust találtak: az alig egy éve belga kormányfő Herman Van Rompuy lesz az Európai Tanács elnöke, míg a jelenlegi kereskedelmi biztos, a brit Catherine Ashton a külügyi főképviselő, akinek munkáját uniós diplomáciai szolgálat segíti majd. - A cél az volt, hogy konszenuskereső személyiségeket találjunk, s nem olyanokat, akik irányítani kívánnak - mondta kérdésünkre Bajnai Gordon kormányfő.
Hosszú vita, egyezkedés előzte meg a döntést. Az utóbbi napokban vagy húsz név keringett, például a britek az utolsó percig erőltették Tony Blair volt kormányfőt elnöknek, az olaszok Massimo D'Alema szintén volt miniszterelnököt külügyminiszternek. Ám lassan kiderült, minthogy a Lisszaboni Szerződés nem határozza meg pontosan a két új poszt jellegét, főként a nagyobb országok arra a meggyőződésre jutottak, hogy az Európai Tanács elnöke inkább olyasvalaki legyen, aki a tanácsüléseket, a csúcstalálkozókat megegyezésre törekvően levezeti. A dolga elsősorban nem az lesz, hogy az Egyesült Államokkal, vagy Kínával az unió nevében tárgyaljon. Ebben az esetben persze a fődiplomata sem lehet nagyívű személyiség, már csak azért sem, mert ő egyben a Bizottság alelnöke lesz, vagyis a portugál José Manuel Barroso helyettese. Így vigyázni kellett a belső egyensúlyokra is.
Aminthogy körültekintően igyekeztek eljárni más összefüggésekben is: az egyik posztot töltse be nő, képviseltesse magát kis ország, a jelölt ne jöjjön délről, hiszen Barroso portugál, s ne is az új tagországokból, hiszen a lengyel Jerzy Buzek az Európai Parlament elnöke. A dán Rasmussen miatt, aki a NATO főtitkára lett, északi sem jöhetett szóba. Az világos volt már egy ideje, hogy az elnököt az Európai Néppárt adja, a külügyminisztert pedig a szocialista tábor.
A britek tehát lemondtak Blairről, s biztosnak jelölték Ashtont. Gordon Brown szerint Nagy-Britannia így bekerült „Európa szívébe". A németek komoly biztosi posztot akarnak, és az Európai Központi Bank elnökét ők akarják delegálni. A franciák is erős biztost akarnak, miközben persze ők igazgatják a Nemzetközi Valutaalapot. Barrosónak most egy hete van, hogy összeállítsa a Bizottságot, kiossza a portfóliókat. A parlamenti meghallgatás várhatóan januárban kezdődik. A késő esti tájékoztatóján Bajnai azt mondta, arra számít, hogy az új Bizottság február elsején áll fel.
A csütörtök esti vacsora a vártnál hamarabb fejeződött be. Lehetett arra számítani, hogy a sok név miatt hajnalig tart majd a vita. De Bajnai azzal magyarázta a gyors alkut, hogy a svédek két héten át igyekeztek előkészíteni ezt a csúcsot, állandóan egyeztettek az állam- és kormányfőkkel, s végül annak a nevét terjesztették elő, akivel szemben a legkisebb ellenállást tapasztalták. Úgy látszott, hogy Van Rompuy-jal csak a luxemburgi Jean-Claude Juncker maradt versenyben, ám kérdésünkre a magyar miniszterelnök azt mondta, mindenki a konszenzusépítési képességre helyezte a hangsúlyt, s nem a vezetői erényekre.
Tény, hogy Van Rompuy alig egy év alatt nyugalmat teremtett a felbolydult Belgiumban, s ez azért sokaknak feltűnt. Bajnai megjegyezte, többször is találkozott az elmúlt időszakban vele, bölcs embernek, felkészült közgazdásznak ismerte meg. Előny az is magyar szempontból, hogy a januárban induló spanyol-belga-magyar elnökség idején Van Rompuy lesz a Tanács elnöke, aki a rengeteg egyeztetés nyomán jól ismeri a budapesti célokat. Ashtonról is úgy nyilatkozott Bajnai, hogy feladata az lesz: mozdítsa elő, hogy a nemzetközi tárgyalásokon egységes álláspontot képvisel.
A sajtóértekezletén Van Rompuy is a válságkezelést nevezte fő teendőnek, akárcsak Bajnai, aki szerint a Lisszaboni Szerződés életbe lépésével, a hosszú ratifikációs eljárás után gyorsan kellett cselekedni, hogy Európa végre az érdemi gazdasági kérdésekkel, nemzetközi befolyásának növelésével foglalkozhasson.
