Kanadát nem lehet megfélemlíteni

Három nap alatt két merénylő is lecsapott Kanadában. A hétfői és a szerdai támadás elkövetője is kanadai állampolgár volt. Mindketten felnőttként vették fel az iszlám hitet. A hatóságok mindkettejük útlevelét bevonták évekkel ezelőtt.
Az egyelőre nem világos,hogy a szerdai támadás összefüggésben van-e a két héttel ezelőttivel
Az egyelőre nem világos,hogy a szerdai támadás összefüggésben van-e a két héttel ezelőttivel
Blair Gable / Reuters
Kanadát nem lehet megfélemlíteni - mondta a szerdai ottawai lövöldözés után tartott televíziós beszédében Stephen Harper kormányfő és kijelentette, hogy nem menekülnek azok, akik az országban a héten elkövetett, két katona életét követelő támadások mögött állnak.

„Legyen világos, nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni. Kanadát soha nem lehet megfélemlíteni" - nyomatékosította a kanadai néphez szóló beszédében, hozzátéve, hogy a szerdai incidens csak még inkább megerősíti az ország eltökéltségét és a biztonsági erők erőfeszítéseit, hogy mindent megtegyenek a terrorista fenyegetések azonosítására és felszámolására, hogy Kanada biztonságos hely legyen. Hozzátette, napokon belül kiderül, hogy az általa terroristának nevezett ottawai ámokfutónak voltak-e társai – írja a Híradó honlapja.

A támadásban egy katona meghalt. A héten történt két támadás Harper szerint kíméletlen emlékeztető arra, hogy Kanadát is érhetik a világ más pontjain látott terrortámadásokhoz hasonló incidensek. „A biztonsági erőink és a kormányzati intézmények elleni támadások az országunk, az értékeink, a társadalmunk és ellenünk, kanadaiak elleni támadások” – hangoztatta.

A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy a szerdai támadás összefüggésben van-e a Montreal közelében két napja történt incidenssel, amelynek során egy iszlám hitre áttért férfi autójával elgázolt két katonát. Egyikük meghalt, a támadót lelőtték.

Obama: összehangolt nemzetbiztonság

Barack Obama elítélte az ottawai támadást, és kifejezte az amerikai nép szolidaritását Kanadával. Az elnök támogatásáról biztosította Stephen Harper kormányát, valamint a két ország terrorellenes tevékenységének összehangolását szorgalmazta - írja a Euronews.

- Nyomatékosan kijelentem, a két ország nemzetbiztonsági szervei eddig is szorosan együttműködtek. Kanada nem csupán az egyik legbizalmasabb szövetségesünk a világban, de szomszédunk és barátunk is egyben. Ezer szállal kötődik egymáshoz a két nép. A gazdasági és kulturális kapcsolatokon túl, egy hosszú közös határszakasz is összeköt minket. Rendkívül fontos felismernünk, hogy amikor besurran a terrorizmus, az mindkettőnket ugyanúgy veszélyezteti. Ezért a két ország védekezését is szinkronba kell hozni. Mivel Kanada és az Egyesült Államok ezt már a múltban is sikerrel megtette, biztos vagyok abban, a jövőben is működni fog az együttműködésünk – fogalmazott az amerikai elnök.

Az ottawai lövöldözés halálosan megsebesített elkövetője Michael Zehaf-Bibeau 32 éves férfi volt, aki sajtóhírek szerint nemrég tért át az iszlám hitre. Nem sokkal az után, hogy a sajtóban és a közösségi portálokon felbukkant a vélt ámokfutó neve, a Twitter közösségi portálon terjedni kezdett egy állítólag őt ábrázoló, az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet által közzétett fotó, amelyen egy hosszú hajú fiatal férfi látható fegyverrel a kezében. Arcát részben palesztin kendő takarja. A Globe and Mail című lap szerint a titkosszolgálatok nemrég bevonták Zehaf-Bibeau útlevelét.

A Montreal közelében történt hétfői incidens elkövetője, a 25 éves Martin Rouleau a hatóságok vizsgálatának hatósugarában állt, mert feltételezték róla, hogy külföldi terrorista cselekményekben vett részt vagy azt tervezi, hogy részt vesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.