Kanadai hajó fogta el a kalózokat

Szomáliai kalózok támadását akadályozta meg egy kanadai hadihajó, amely egy norvég tartályhajót segített ki a bajból szombat este.

A szomáliai partok közelében, NATO-kötelékben járőröző Winnipeg kanadai hadihajó szóvivője vasárnap arról számolt be, hogy lőfegyverekkel és gránátokkal felfegyverkezett szomáliai kalózok próbálták meg elfoglalni a norvég tartályhajót. A segélykérésre érkező kanadai hadihajó láttán a kalózok megszabadultak fegyvereiktől, és gyorshajójukon megpróbáltak elmenekülni. Az alkonyat ellenére néhány órán belül elfogták és kihallgatták, majd szabadon engedték a szomáliaiakat - közölték NATO-tisztségviselők.

Szombaton szomáliai kalózok másik két hajót is megtámadtak Afrika szarvánál: egy belga kotróhajót tíz főnyi nemzetközi legénységgel a fedélzetén raboltak el, míg egy másik kalózakciót a NATO-erők meghiúsítottak, kiszabadítva húsz jemeni halászt.

A belga hajót, a Pompeit, amely eredetileg a Seychelles szigetek felé tartott, a kalózok az Indiai-óceánról Szomália felé fordították, és a hajó szombat este még javában a mintegy 700 kilométeres úton járt. Egy spanyol hadihajó száz kommandóssal a fedélzetén, továbbá egy francia fregatt és egy szintén francia felderítő hajó a körzet felé vette az irányt, hogy megkísérelje elfogni a vízijárművet.

Brüsszelben kormányilletékesek rendkívüli tanácskozást tartottak, hogy megvitassák a helyzetet, illetve a beavatkozás lehetséges formáját.

Néhány órával a kora hajnali hajórablás után, valamivel északabbra egy a Marshall-szigetek zászlaja alatt haladó hajót támadtak meg a kalózok. A kézifegyverekkel és rakétákkal felvértezett tartályhajónak, a Handytankers Magicnek különféle manőverekkel végül sikerült megmenekülnie.

Előtte azonban segélykérő jeleket adott le, amelyeknek hatására hamar megjelent a NATO-erők egyik holland fregattja. Ez üldözőbe vette a szökésben lévő kalózokat, akik egy általuk korábban elrabolt és mintegy támaszpontnak használt jemeni halászhajóra igyekeztek vissza. Ide érkezve a NATO-alakulatok húsz fogságban lévő halászt találtak, akiket végül lövések leadása nélkül kiszabadítottak.

Fegyvereket foglaltak le és lefogtak hét kalózt, őket azonban rövidesen el kellett engedniük, mert a NATO-nak erre az esetre nincs eljárása, és a holland fregatt fegyveresei nem tarthatták őket fogva, minthogy a kalóztámadásnak sem az áldozatai, sem a végrehajtói nem hollandok - tájékoztatott egy magas rangú NATO-tiszt.

Dutch NATO soldiers intervene on a ship off Somalia's coast in this NATO handout photo made available April 18, 2009. Dutch commandos freed 20 Yemeni hostages on Saturday and briefly detained seven pirates who had forced the Yemenis to sail a
Dutch NATO soldiers intervene on a ship off Somalia's coast in this NATO handout photo made available April 18, 2009. Dutch commandos freed 20 Yemeni hostages on Saturday and briefly detained seven pirates who had forced the Yemenis to sail a "mother
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.