Kampány után körömrágás

Annyira örülök, hogy végre vége ennek az egésznek! Már másfél éve tart, belefáradtam – mondja egy hetven év körüli nő egy észak-manhattani szavazóhelyiségből kilépve. Nem is áll meg, megy tovább a hideg reggeli utcán.

Nála sokkal lelkesebb a 42 éves Rabia, aki örül, hogy most végre beleszólhat a nagypolitika alakulásába. – Barack Obamára szavaztam. Azért, mert nő vagyok és szociálisan érzékeny, és mert szerintem felelősséggel tartozunk mindenkiért – közli a szőke asszony a szavazóhelyiségként szolgáló iskola előtt állva. Igaz, szerinte a hivatalban lévő elnök többet is tehetett volna a gazdaság fellendítéséért. – Persze nem könnyű nyolc év után rendbe hozni egy országot – mondja George W. Bush korszakára utalva. A válság őt nem érintette különösebben. – Fuvarozó vállalkozásban, logisztikai területen dolgozom, és arra mindig szükség van. De a szüleim kisvállalkozók, autójavító-műhelyük van. Ők észrevették, hogy kevesebb az emberek pénze – meséli. A republikánus páros, Mitt Romney és Paul Ryan szerinte egyszerűen nem Amerika érdekeit nézi, ezért nem szavazna rájuk.

Amerika választ, sokan pedig még munka előtt próbálnak szavazni
A poll worker attempts to read instructions regarding the use of vote scanning machines in a polling site for the U.S. presidential election built to service residents of the Queens borough neighborhoods of Breezy Point and the Rockaways whose original site was damaged during hurricane Sandy in New York, November 6, 2012. REUTERS/Lucas Jackson (UNITED STATES - Tags: DISASTER POLITICS USA PRESIDENTIAL ELECTION ELECTIONS)

– Obamára szavazok, mert egyetértek a lépéseivel. Elhárított egy hatalmas gazdasági válságot, megmentette az autóipart, Oszama bin Laden pedig halott – sorolja a 45 éves Don. A színészek menedzselésével foglalkozó ügynök szerint Mitt Romney-nak és alelnökjelöltjének nincsenek konkrét tervei az ország gazdasági helyzetének javítására. Az sem szimpatikus neki, hogy a republikánus jelölteknek nincs elképzelése a szociális problémák, így a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére.

– Nem mondom meg, kire szavazok, csak annyit, hogy ennek a környéknek csupán négy százaléka támogatja a republikánusokat – mondja a nyugdíjas Ross, aki hatalmas, hosszú szőrű agarával érkezett szavazni. – Ideológiai alapon döntök. És sokkal jobban érdekelnek a jelöltek külpolitikai nézetei, mint bármi más. De tudom, hogy mindenki szerint a gazdaság a legfontosabb kérdés – teszi hozzá. New Yorkban valóban nehéz republikánus szavazót találni: az állam és a város többsége is hagyományosan a demokraták felé húz. Ám a két jelölt országosan fej fej mellett áll, köztük a különbség hibahatáron belül volt a választásokat megelőző hetekben. Így lapzártánkkor, a szavazóhelyiségek zárása előtt még messze nem volt lefutott a meccs, mindenki izgatottan várta a végeredményt.

Munkanapon van a szavazás, mindenki fut dolgozni

A Cabrini utcában álló iskolában már reggel nyolc előtt nagy a tömeg. Sokan próbálnak még munka előtt szavazni. Két, spanyolul beszélő lánynak sincs ideje beszélgetni lapunk tudósítójával, mert máris késésben vannak. Nem sokkal később egy fiatal, öltönyös férfi is futva jön ki a kapun. – Van, aki szabadnapot kap ilyenkor, mások meg próbálnak kora reggel vagy este szavazni. New York államban sokáig nyitva vannak épp emiatt a szavazóhelyiségek. De egy barátom tanár, reggel héttől este nyolcig bent kell ma lennie a munkahelyén, lehet, hogy nem is jut el szavazni – magyarázza Ross.

Az amerikai elnökválasztást hagyományosan a november első hétfőjét követő első kedden tartják. Azért van ez így, hogy biztosan ne essen november elsejére, azaz közvetlenül halloween utánra a voksolás, még akkor sem, ha az kedd. Az amerikai sajtóban ebben az évben is felmerült, hogy munkaszüneti nappá kellene nyilvánítani a valasztások napját, vagy áttenni hétvégére, így talán nagyobb lenne a részvétel.

Ezen persze valamelyest segít, hogy számos államban lehetséges már az elnökválasztás keddje előtt is szavazni. Barack Obama kampánya részben arra épült, hogy szavazói nagy részét rávegye, már napokkal, hetekkel korábban voksoljon. Ez sikerült is: Iowában például egyes becslések szerint a választók 42 százaléka leadta voksát november 6-a előtt.

Eközben tovább folynak a csatározások a választói névjegyzékről, illetve arról, hogy számos államban vezettek be olyan szabályt az elmúlt két évben, amely megköveteli, hogy központilag elismert, fényképes igazolványt mutassanak fel a választók a szavazóhelyiségben. Az igazolványos módszert sürgető republikánus törvényhozók szerint erre a csalások elkerülésének érdekében van szükség. A demokraták szerint viszont arról van szó, hogy az ilyen igazolvánnyal nem rendelkező szavazók többsége épp őket támogatja, ezért próbálják megakadályozni a republikánusok, hogy szavazzanak.

Sátrakban és buszokban is szavaznak New Yorkban

A legnagyobb kihívást a szavazás New York és New Jersey államokban jelenti, ahol több szavazóhelyiséget is megrongált múlt héten a hurrikán, és ahol még mindig tömegek nem térhettek vissza otthonaikba. New York államban több mint száz szavazóhelyiséget kellett áthelyezni.

Van, ahol sátrakban adhatták le a voksukat a helyiek. Volt olyan is, hogy a kitelepítettekhez busszal vitték el a szavazógépeket. New Jersey-ben az otthonukat elvesztők akár faxon vagy e-mailben is szavazhatnak. New York államban pedig hétfőn jelentették be, hogy bárki bármelyik szavazókörben szavazhat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.