Elképesztő butaságokat beszélt a politikus

Natalie Bennett, a brit Zöldpárt vezetője kínos interjút adott a rádióban. A zöldek választási kampányát irányító pártelnök szerint kihagyott az agya a beszélgetés során, és rövidzárlat miatt mondott badarságokat a műsorban.

Bennett a Zöldpárt keddi kampányindítóján újságírók előtt kényszerült magyarázkodásra az LBC brit rádiónak adott interjúja miatt. A pártelnök azzal küszködött a rádióműsorban, hogy megmagyarázza, hogyan fogják finanszírozni a parlamenti választások után ötszázezer lakótelepi lakás megépítését.

Bennett elmondta, hogy a rengeteg házat mindössze 2,7 milliárd fontból készülnek megépíteni. A műsorvezető meglepve kérdezte meg tőle: Miből készülnek ezek – furnérlemezből?

A zöldek keddi kampánynyitóján több újságíró felvetette a politikusnak, hogy egy ilyen médiaperformansz után nem érzi-e úgy, le kellene mondania. A párt egyik képviselője, Jenny Jones, London egykori alpolgármestere a vezető védelmére kelt, és jelezte, a pártelnök nem válaszol a kérdéseikre.

Bennett megköszönte párttársa reakcióját, de elismerte, hogy az interjú kínos volt. A pártelnök rövidzárlattal magyarázta, hogy elveszett a számokban.

Nem sokkal később a BBC politikai műsorában Bennett bocsánatot kért a Zöldpárt tagjaitól a kínos jelenet miatt. A pártelnök szerint nagyon rossz interjút adott kedd reggel a rádióban.

Nagyon boldog vagyok, hogy bevallhatom ezt, és bocsánatot kérek minden zöldpárti tagunktól, hogy nem végeztem jó munkát, és nem képviseltem a politikánkat. Ez megtörténik, ember vagyok – jegyezte meg Bennett, aki szerint kihagyott az agya a beszélgetés során.

Guardian azt írja, hogy a brit zöldek vezetőjének nem jött jókor a gyenge médiaszereplés. A májusi parlamenti választásokat megelőző kampányban televíziós vitába kell szállnia David Cameron jelenlegi brit, konzervatív miniszterelnökkel, a munkáspárti Ed Milibanddel, Nigel Farage-val, az euroszkeptikus UKIP párt vezetőjével és a liberális Nick Cleggel. Bennettnek ezentúl keményen kell készülnie ezekre a szereplésekre, ha nem akar újra beégni.

A közvélemény-kutatások szerint két hónappal a választások előtt a Zöldek a Liberális Demokratákhoz hasonlóan nyolc százalékon állnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.