Kínzó lelkiismeretfurdalás gyötri 14 ezer ember meggyilkolása miatt

"Kínzó lelkiismeretfurdalás" gyötri a lelkét 14 ezer ember meggyilkolása miatt - állította az egykori kambodzsai vörös khmer rezsim legnagyobb kínzóközpontjának volt vezetője büntetőperének szerdai tárgyalásán.

A 67 éves Kaing Guek Eav - más néven Duch - a tanúvallomások utolsó hetében beszélt erről az ENSZ közreműködésével felállított bíróság előtt. Háborús és emberiesség elleni bűnök vádjával indult bírósági eljárás ellene február 17-én.

Az S-21 jelű - Tuol Sleng néven is emlegetett - egykori hírhedt börtön volt parancsnoka a bíróság előtt úgy nyilatkozott, hogy személyi felelősség terheli legalább 12 380 emberélet kioltásáért, de tagadta, hogy ő maga akár egyetlen foglyát is megkínozta vagy megölte volna.

Kutatók szerint viszont több mint 14 ezer ember halt meg a börtönben, mindössze hét rab élte túl a megpróbáltatásokat. A szemtanúk a meghallgatások során arról számoltak be, hogy őreik fémrudakkal ütlegelték őket, elektromos áramot vezettek a testükbe, csaknem halálra éheztették, megerőszakolták őket, egyes foglyokat pedig arra kényszerítettek, hogy egyék meg a saját ürüléküket.

Kaing Guek Eav bűntudata mellett azt is hangsúlyozta, hogy olyan bűnszövetkezetet - a khmer rendszert - szolgált, amely gyalázatos módon a saját népét pusztította, de nem tudta kivonni magát belőle, a saját életét féltve teljesítette a kapott parancsnokat.

Az ügyészség viszont azzal érvel, hogy Kaing Guek Eav börtönparancsnokként széles körű döntési szabadságot élvezett, és semmit sem tett azért, hogy leállítsa a foglyok kínzását. A vörös khmerek legnagyobb kínzóközpontjának egykori vezetőjére negyven évi börtönbüntetést kértek szerdán az ügyészek.

Az ítélethirdetésre valószínűleg jövő év elejéig kell várni. Négy másik egykori vörös khmer vezért várhatóan 2011-ben állítanak törvény elé.

Kaing Guek Eav a tárgyaláson. Egyszer sem tanúsított megbánást
Kaing Guek Eav, known as Duch (C), who ran the Khmer Rouge's "S-21" torture and interrogation centre, stands escorted by prison security guards during his trial by a U.N.-backed tribunal at the Extraordinary Chambers in the Courts of Cambodia (ECCC) on the outskirts of Phnom Penh November 25, 2009 . Closing arguments began on Monday in the trial of Pol Pot's chief torturer, the first for a top Khmer Rouge cadre 30 years after the end of a regime blamed for 1.7 million deaths in Cambodia. REUTERS//ECCC/Handout (CAMBODIA CRIME LAW CONFLICT POLITICS) FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.