Kalóztámadás Európa partjainál?

Hatvan év után az első észak-európai kalóztámadásra gyanakodnak a brit és orosz hatóságok, miután Nagy-Britannia partjainál eltűnt a fedélzetén 15 orosz matrózzal és másfélmillió euró értékű faszállítmánnyal az Arctic Sea nevű hajó. Szakértők szerint azonban valószínűtlen, hogy a feltehetően még svéd vizeken megjelenő kalózok az akciót egyszerűen váltságdíjért vagy az Algériába szánt farönkök miatt hajtották volna végre.

A máltai felségjelzés alatt közlekedő hajó július 22-én indult Finnországból. Az orosz Echo Moszkvi rádió információi szerint két nappal később a Balti-tengeren egy tízfős, felfegyverzett csoport lépett a hajó fedélzetére, a svéd kábítószer-ellenes felügyelet tagjaiként bemutatkozva. Tizenkét órán keresztül kutatták át a hajót, amely - miután az ellenőrők leszálltak róla - Dánián át folytatta útját a brit szigetek felé. Utoljára Nagy-Britanniánál, a La-Manche csatornán áthaladva lépett kapcsolatba a partmenti őrséggel. A spanyol partoknál már nem jelent meg az Arctic Sea, ám a hatóságok kizártnak tartják, hogy segélyjelzés nélkül elsüllyedt volna a száz méteres hajó.

London verziója szerint a magukat svéd ellenőröknek kiadó fegyveresek valószínűleg mégsem szálltak le, hanem átvették a hajó irányítását. A brit partmenti őrség, amely semmi gyanúsat nem észlelt, feltehetően már a kalózoktól kapott válaszokat.

Dmitrij Medvegyev orosz elnök a hajó felkutatásával Anatolij Szergyukov védelmi minisztert bízta meg. A hajó eltérítésének körülményei alapján szakértők szerint a hajó egészen mást - vélhetően katonai szempontból fontos árut - szállíthatott.

Az Echo Moszkvi értesülései szerint a magáról utoljára július 29-én jelt adó hajó orosz matrózainak rokonai már napok óta jelezték aggodalmukat, ám a kutatás mégis csak szerdán indult meg, nyolc nappal azután, hogy a hajó nem futott be a tervezett időpontban Algírba.

Az orosz haditengerészet főparancsnoka, Vlagyimir Viszockij utasította a flotta térségben lévő hajóit az Arctic Sea felkutatására, igaz, annak lehetséges tartózkodási helye Nagy-Britanniától Nyugat-Afrikáig húzódhat. Marokkó jelezte, hogy területén nem tud a keresett hajóról.

 

Dátum nélküli felvétel az Arctic Sea nevű hajóról
Undated file picture released by Maritime Bulletin Sovfracht on August 12, 2009 shows the Arctic Sea cargo ship at an unknown location. Russian President Dmitry Medvedev tasked Russia's navy to join the search for a cargo ship that has mysteriously disappeared from radars and is feared to have fallen prey to pirates in European waters. AFP PHOTO / SOVFRACHT
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.