Kadhafi a szomáli kalózok mellé állt

Védelmébe vette a szomáli partoknál portyázó kalózok mellett állt ki Afrikai Unió jelenlegi elnöke, Moammer Kadhafi. Szerinte a hajókért és a túszokért elnyert többmilliós váltságdíjakat önvédelemből követelik.

Kenya vezető üzleti napilapja, a Daily Nation arról számolt be pénteken, hogy Kadhafi az AU székhelyén, az etiópiai  Addisz-Abebában bemutatkozó látogatásán úgy fogalmazott, hogy a  tengeri útonállás nem más, mint védekezés „a kapzsi nyugati államok” ellen.

„Nem kalózkodásról, hanem önvédelemről van szó. Ez a szomáli gyermekek élelmének egyfajta biztosítása” – jelentette ki Líbia vezetője a fegyverrel elfoglalt tengerjáró hajókért szedett  váltságdíjak többmilliós üzletéről.

A kalózok éppen csütörtökön engedtek szabadon 3,2  millió dolláros váltságdíj fejében egy harckocsikat és más fegyvereket szállító ukrán teherhajót, amelyet még szeptember 25-én fogtak el, 21 főnyi legénységével együtt. Jelenleg is mintegy tucatnyi hajót tartanak hatalmukban Afrika keleti partjainál.

Az Afrikai Unió szerdán zárult addisz-abebai csúcsértekezletén Kadhafi egyebek közt úgy vélekedett, hogy „a külföldről Afrikára erőltetett többpártrendszer csak káoszt szült” a kontinensen. Emellett régóta hangoztatott elképzelésének, egy szövetségi kormány által irányított Afrikai Egyesült Államok megteremtésének népszerűsítésére fordította a legtöbb figyelmet.

Muammar Kaddafi
Muammar Kaddafi
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.