Kaczynski bojkottálta új lengyel elnök beiktatását

Mérsékelt ellenzéki bojkottal kezdte meg működését az új lengyel államfő. Első útja Brüsszelbe vezet – ígérte a jobboldali-liberális politikus.

A varsói szejm épületében a parlament két házának tagjai és meghívott vendégek előtt tette le pénteken a hivatali esküt Bronislaw Komorowski. A sajtó elsősorban azt figyelte: ki van jelen, ki tüntet távollétével a ceremónián. A legtöbb megfigyelő Jaroslaw Kaczynskit kereste. A Jog és Igazságosság Párt (PiS) elnöke, és vesztes államfőjelöltje, azonban távol maradt a beiktatásról. Így aztán nem hallhatta élőben, ahogy Komorowski együttműködésre szólította fel a különböző politikai erőket, s maga is azt ígérte, hogy választási jelszava – „Az egyetértés épít” – jegyében fog eljárni. Az elnök megemlékezett az április 10-i szmolenszki repülőkatasztrófáról, amely­ben odaveszett elődje, Lech Kaczynski. A szmolenszki katasztrófa közös tragédiánk, közös gyászunk, mondta. A PiS képviselői gomblyukukba fekete szalagot tűzve vettek részt a ceremónián.

Az elnökválasztásra idő előtt került sor, mert Lech Kaczynski feleségével és majd száz utastársával meghalt a szmolenszki repülőtéren. Ez a tragédia azóta is izgalomban tartja a lengyel társadalom egy részét. Úgy vélekednek, hogy merényletről volt szó a jelenlegi kormány és az oroszok összeesküvésével. Nem fogadják el az orosz hatóságok vizsgálatát sem. Az elnöki palota előtt folyamatosan tüntetnek ebben a szellemben. Ez feltehetően megnehetíti Komorowskinak, hogy elfoglalja rezidenciáját. – Nem csak néhány, a fanatikus jelzőt önként vállaló elkötelezettről van szó: ezt az összeesküvés-elméletet parlamenti politikusok, egyházi méltóságok és a jobboldali média is sugallja.

Komorowski beiktatási beszédében szólt a jövő évi lengyel EU-elnökség fontosságáról. Varsó Budapest után lesz 2011 második fél évében az unió „második fővárosa”. Az új elnök első útja Brüsszelbe vezet, majd Párizsba és Berlinbe látogat. Külön hangsúlyozta a francia és német viszony fontosságát. Vaclav Klaus cseh elnökkel a Szudétákban találkozik – jelezve ezzel másik szomszédsági preferenciáját.

Elődje politikája (ahogy ikerfivéréé is) az EU-val szemben hűvös, Németországgal pedig gyanakvó, ha nem ellenséges volt. A Kaczynski testvérek politikai víziójában olyan középhatalmi Lengyelország képe rajzolódott ki, amely Oroszországgal konfrontációt vállalva erősíti a nyugati befolyást a posztszovjet térségben.

A beiktatási ünnepségek a varsói óváros Szent János-főszékesegyházban bemutatott misével folytatódtak, majd a királyi várban Komorowski átvette a Fehér Sas rend és a Lengyelország újjászületése rend jelvényeit. Hivatalánál fogva lett e legmagasabb kitüntetések, lovagrendek nagymestere.

Komorowski kézfogása  Kwasniewskivel és Walesával a beiktatási ünnepség után
Poland's President Bronislaw Komorowski and former Polish presidents Aleksander Kwasniewski and Lech Walesa (2nd L-R) shake hands after Komorowski was sworn-in as Poland's President at the Polish Parliament in Warsaw August 6, 2010. Komorowski, a moderate conservative from the ruling Civic Platform (PO), defeated Jaroslaw Kaczynski in the July 4 runoff of an election triggered by the death of Kaczynski's twin brother, President Lech Kaczynski, in a plane crash in April. At left is Poland's Senate Speaker Bogdan Borusewicz. REUTERS/ Wojciech Olkusnik / Agencja Gazeta (POLAND - Tags: POLITICS) POLAND OUT. NO COMMERCIAL OR EDITORIAL SALES IN POLAND
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.