„Junckeré a múlt Európája”

Dini olasz és Dzurinda szlovák exkormányfő kérdésünkre egyaránt a munkanélküliséget említi fő kihívásként

A munkanélküliséget emelte ki fő kihívásként a két volt miniszterelnök, akiket a Külügyminisztérium Felzárkóztunk vagy lemaradtunk? címet viselő háromnapos EU-csatlakozási konferenciájának apropóján kérdeztünk. Az 1990-es években, illetve az ezredfordulón mindketten meghatározó szerepet játszottak az EU 2004-es bővítésének előkészítésében kormányfőként vagy külügyminiszterként. – A kiigazítások politikája túlságosan is megszorító jellegű volt, és megnövelte az európai munkanélküliséget. A munkanélküliség ma olyan probléma, amely Európa-ellenes érzéseket kelt. Ezért az EU gazdaságának újraindítására van szükség. De német barátaink nem így látják a dolgokat, mondja Lamberto Dini volt olasz miniszterelnök (1995–1996).

Arra viszont a 83 éves veterán politikus némiképp meglepő választ adott, hogy kit nem szeretne látni José Manuel Barroso utódaként az Európai Bizottság élén. Hiszen a saját nevét viselő tömörülés, a Dini listája – Olasz Megújulás 1996 és 2002 között az Európai Néppárt égisze alatt futott. – Szélsőségesen konzervatív Jean-Claude Juncker, akinek politikája nem támogatja az európai gazdaság bővülését. Európa múltját képviseli ő, nem pedig a jövőjét, fogalmazott Dini a többszörös volt luxemburgi miniszterelnökről, aki a szociáldemokrata Martin Schulzcal versengve, néppárti jelöltként pályázik a bizottság élére.

A balközép Olajfa koalíciót és a Berlusconi-féle Szabadság Népét is megjárt centrista olasz politikus kérdésünkre „alapvetően európainak”nevezte Orbán Viktor kormányát. „Mondjuk úgy, hogy nagy képzelettel rendelkezik, s olykor az Európai Unió elvárásaival szembemenő, „populista akcentussal” bíró politikát folytat. Most, az újabb választási győzelmet követően, inkább mérsékelt politikát kell folytatnia, szem előtt tartva a magyar gazdaság növekedését: ennek hosszú távon sokkal több haszna van”.

– Arra számítok, hogy mi, azaz az Európai Néppárt nyerjük meg az európai parlamenti választásokat – mondta Mikulás Dzurinda volt szlovák kormányfő (1998–2006). Az 59 éves Dzurinda úgy vélte lapunknak nyilatkozva: „Európának számos fontos és komoly kihívásra kell választ adnia. Különösen a fiatalok számára gond, hogy nem könnyen találnak munkát. Vannak biztonságpolitikai kihívásaink is, elsősorban Ukrajnában. A félelmeim között szerepel, hogy az európai demokrácia is kockán forog: az emberek hajlamosak rá, hogy a szélsőségekre szavazzanak. Ez egyfajta lázadás. Vagyis az EU demokráciája körül is akad bőven teendőnk még”.

Megkérdeztük, hogyan értékeli közép-európai országaink elmúlt tíz, az Európai Unióban töltött évét. – Minden emberi tevékenység lehetne jobb is, mindenkié! De a visegrádi négyek az elmúlt tíz év sikertörténetei közé tartoznak. Így, közösen másoknak is felkeltettük az érdeklődését. Emlékszem rá, amikor itt, Budapesten közösen láttuk vendégül Tony Blair brit kormányfőt, Pozsonyban Wim Kok holland miniszterelnököt vagy Varsóban Gerhard Schröder német kancellárt.

Westerwelle: Európa az életbiztosításunk

„Egy kettéosztott országban nőttem fel, és így mindig tudatában voltam annak, hogy Európa több, mint Nyugat-Európa – mondta a konferencián Guido Westerwelle. A volt német külügyminiszter szerint az euroszkeptikus hangok ellenére Európa sikertörténet. És az is kell, hogy maradjon: ez a mi életbiztosításunk a globalizáció korában, mert egyszerűen túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy egyedül nézzünk szembe a kihívásokkal. A gazdasági válságon már túl van az unió, de a politikai krízis csak most következik, jósolta: a május végi EP-választásokon minden korábbinál jobban előretörhetnek az euroszkeptikus pártok. De nem úgy kell megküzdeni velük, hogy a hagyományos pártok átveszik a szlogenjeiket. Westerwelle szerint azok a politikusok, akik valódi vezetőnek tartják magukat, nem a médiát visszhangozzák, hanem képesek szembemenni ezzel a trenddel, és hangsúlyozni Európa fontosságát. (I. E.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.