Juncker vészhelyzetet kiáltott

Orbán Viktort is meghívta mára, a rendkívüli miniszterelnöki csúcstalálkozóra Brüsszelbe Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. A téma, a nyugat-balkáni migráció, mert vészhelyzet van.
„A nyugat-balkáni útvonal mentén fekvő országoknak rendezett eljárást és rendezett viszonyokat kell biztosítaniuk. az Európai Bizottság elvárja, hogy mindenki tartsa magát az érvényes játékszabályokhoz, ha nem akarjuk a schengeni rendszert megkérdőjelezni" - mondta Jean-Claude Juncker a Bild am Sonntag című, vasárnapi lapnak. Az Európai Bizottság elnöke szerint minden nap számít, máskülönben hamarosan azt látjuk majd, hogy családok „a hideg folyókban gázolva, nyomorúságos körülmények között vesznek oda" a Balkánon.

Juncker a schengeni külső határok szigorúbb ellenőrzése mellett is állást foglalt. „Most arról van szó, hogy lassítsuk a migrációs áradatot és külső határainkat jobban ellenőrizzük. Egyértelművé kell tenni azt is, hogy azoknak, akik az EU határaihoz érkeznek, de nem nemzetközi védelmet keresve jönnek, nincs joguk szabadon belépni az EU területére."

Értesülések szerint Juncker azt szeretné elérni, hogy a vasárnapi migrációs csúcstalálkozó résztvevői rövid távú intézkedéseket dolgozzanak ki a nyugat-balkáni migrációs válság enyhítésére, amelyeket azonnal meg is lehet valósítani.

A brüsszeli találkozó célja a bizottság közleménye szerint az, hogy az érintett országok megállapodjanak olyan "operatív következtetésekről", amelyeket azonnal meg lehet valósítani.

A megbeszélésre Ausztria, Bulgária, Horvátország, Macedónia, Németország, Görögország, Románia, Szerbia és Szlovénia miniszterelnöke hivatalos még.

„A nyugat-balkáni vándorlási útvonalon kibontakozó vészhelyzetre való tekintettel nagyobb együttműködésre, kiterjedtebb egyeztetésre és azonnali operatív cselekvésre van szükség" - húzza alá az EU-bizottság közleménye.

A formális uniós csúcstalálkozók az Európai Unió legfőbb döntéshozó intézményének, az Európai Tanács ülésének számítanak, amelyek összehívása az Európai Tanácsot vezető Donald Tusk joga és feladata, ezért a bizottság a miniszterelnöki csúcsot hivatalosan „vezetői találkozónak" keresztelte el, miután nem az összes uniós tagállam vezetője kapott meghívást, és unión kívüli országokból is érkeznek kormányfők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.