Sztrájkolnak a spanyol légiirányítók

Júliusban négynapos részleges munkabeszüntetést tartanak a légiforgalmi irányítók Spanyolországban, ahogy azt tették júniusban is - közölte a spanyol sajtó kedden.

A spanyol légiforgalmi irányítók szakszervezete (USCA) július 11., 12., 25. és 26. napjaira hirdetett sztrájkot. A tervek szerint július 11-én és 25-én a délelőtti műszakban, július 12-én és 26-án a délutáni műszakban függesztenék fel a munkát 3-3 órára.

A tervezett sztrájk oka, hogy a spanyol légiközlekedési felügyelet (Enaire) felfüggesztéssel és fizetésmegvonással büntette 61 barcelonai kollégájukat egy 2010 december eleji spontán sztrájk miatt. Az 5 évvel ezelőtti tiltakozást az váltotta ki, hogy a kormány drasztikusan csökkentette az engedélyezett túlórák számát, és így jelentősen csökkent a jövedelmük. Az egynapos tiltakozó akció akkor megbénította a spanyol repülőtereket, a kormánynak szükségállapotot kellett hirdetnie.

Idén júniusban a légiirányítók már tartottak egy négynapos részleges sztrájkot, amely nem okozott késéseket és káoszt a spanyol repülőtereken.

A szakszervezet azért folytatja júliusban is az akciót, mert úgy vélik, nem zajlik valódi párbeszéd a fejlesztési minisztériummal a követeléseikről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.