Jordániában lelőttek egy keresztény írót

Lelőttek vasárnap Ammán belvárosában, egy bíróság bejáratánál egy írót, akit egy karikatúra megosztása miatt az iszlám vallás gyalázásával vádoltak - jelentette az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió.

Nahed Hatr éppen a tárgyalására érkezett, amikor a bíróság bejáratánál a támadó három golyót eresztett fejébe.
Az 56 éves író a helyszínen meghalt. A támadót azonnal elfogták. Szemtanúk szerint a merénylő ötvenes éveiben járó szakállas férfi, aki az ultrakonzervatív szunnita szalafistákra jellemző ruhát viselt.

A keresztény Hatr az iszlamizmus ellenzője volt, és nyíltan támogatta hazájában a szíriai Aszad-rezsimet. Azért tartóztatták le augusztusban és citálták bíróság elé, mert a Facebookon megosztott egy karikatúrát, amely a hatóságok szerint sérti az iszlámot. A gúnyrajzon egy szakállas muzulmán férfi látható, amint ágyban fekszik két nővel, dohányzik, és közben arra kéri az ablakon bekukucskáló Istent, hogy hozzon neki bort és kesudiót.

A hatóságok szerint az író törvényt sértett azzal, hogy közösségi felületen megosztotta a karikatúrát. A rajz nagyon gyorsan lekerült a közösségi oldalról, miután sokan dühödten reagáltak rá.

Hatr bocsánatot kért, és azzal védekezett, hogy csak a fundamentalista szunniták Istenhez való viszonyát akarta kifigurázni. Azzal vádolta iszlamista ellenlábasait, hogy botránykeltéssel akarnak leszámolni vele.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.