Jönnek az első iráni-amerikai tárgyalások az atomprogramról

Iráni tisztségviselők a teheráni atomprogram ügyéről most először tartanak előzetes, kétoldalú tanácskozásokat partnereikkel, hogy előkészítsék a hatoknak nevezett országcsoport és Irán között zajló bécsi átfogó tárgyalások következő fordulóját.
Június 9-én és 10-én Genfben amerikai, 11-én és 12-én pedig Rómában orosz partnereikkel ülnek közös asztalhoz - jelentette be szombaton az iráni külügyminisztérium.

Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) a tárgyalások következő fordulóját június 16. és 20. között rendezik meg Bécsben. Eddig még nem fordult elő, hogy Teherán a hatokkal folytatott tárgyalások keretén kívül is konzultált volna atomprogramjáról valamely nagyhatalom képviselőivel.

A tavaly novemberben Genfben aláírt ideiglenes megállapodásban kikötötték, hogy Irán nem dúsíthatja ötszázalékosnál magasabb szintre uránkészleteit, a hatok pedig cserébe átmenetileg enyhítették a Teherán ellen hozott büntetőintézkedéseket. Az ideiglenes egyezmény szerint a felek legkésőbb július 20-ig megkötik a végleges megállapodást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.