Jöhet még kormányválság Verespatak miatt

A hét elején még úgy tűnt, teljes az egyetértés a Romániában kormányzó Szociálliberális Unión (USL) belül a verespataki ciántechnológiás aranykitermelés beindításáról előterjesztett törvénytervezet elutasításáról. Mára nemcsak hogy szakadék nyílt az álláspontok között, az ügy miatt koalíciós válság is körvonalazódik.

A kormányzó Szociálliberális Unió (USL) társelnökei a televíziókban üzengetnek egymásnak. Crin Antonescu liberális elnök többé-kevésbé nyíltan a koalíciós partnerek és a közvélemény félrevezetésével vádolta meg Victor Ponta szociáldemokrata kormányfőt. „Világossá vált számomra a Szociáldemokrata Párt álláspontja. Egyértelműen támogatják ezt a tervet. Későn értettem meg, és közvetett úton" - fogalmazott kedden este Antonescu. Ponta eközben az RMDSZ szenátusi és képviselőházi frakciójával is tárgyalt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormányfő a találkozón ígéretet tett a Brassót Borssal összekötő észak-erdélyi autópálya folytatására, ami eddig nem szerepelt az USL prioritási listáján.

Tárna a múltból
tárna, bánya, Verespatak

Antonescu ingerültségének az az oka, hogy a kormányfő nem egyeztetett a koalíciós partnerekkel, mielőtt a parlament elé terjesztette a Verespatak-törvénytervezetet, illetve hétfőn felrótta a liberálisok elnökének, hogy nyilvánosan állást foglalt a tervezet ellen. Ponta azóta többször hangsúlyozta: a verespataki aranykitermelést tervező Rosia Montana Gold Corporation mintegy kétmilliárd dollárra tehető kárpótlást követelhet a román államtól, ha nem kapja meg a kitermeléshez szükséges engedélyeket. Antonescu válaszként ugyancsak a sajtóban követelte Pontától, mondja meg, ki kötelezte el a román államot úgy, hogy a parlament nem dönthet szuverén szervként egy országos jelentőségű kérdésben.

Csillagászati kárpótlással riogat a beruházáspárti sajtókampány is, amelyben több lap és televízió is részt vesz, és amelyből nem hiányzik a „magyar kártya” sem. A Rosia Montana Gold Corporation mintegy húsz alkalmazottja szerda délelőtt elbarikádozta magát a verespataki Katalin-bánya egyik tárnájában, követelve a ciántechnológiás aranykitermelés beindítását. A község központjában ugyanakkor mintegy háromszáz helybéli vonult fel, és sürgette a kormányt és a parlamentet, hogy mielőbb hozzanak döntést az ügyben.

Kedden a szenátus két szakbizottsága egyhangúlag elutasította a verespataki bánya megnyitásáról szóló törvénytervezetet, de a projekt ellenzői bizalmatlanok a törvényhozási eljárás kimenetelét illetően. Különböző közösségi fórumokon bejelentették, hogy folytatják a tíz napja kezdődött tiltakozásukat. Vasárnapra újabb nagyszabású utcai megmozdulást hirdettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.