Jogvédőket perel a csecsen elnök

Határozottan cáfolta Ramzan Kadirov csecsenföldi elnök pénteken, hogy köze lett volna a Memorial orosz emberi jogi szervezet legismertebb észak-kaukázusi aktivistájának meggyilkolásához. Ügyvédje közölte, az államfő beperli a szervezetet.

Kadirov ügyvédje közölte, hogy a csecsen elnök becsületsértés címén beperli Oleg Orlovot, a Memorial vezetőjét  annak nyilvános nyilatkozatai miatt, s a moszkvai  rendőr-főkapitányságon rágalmazás címén feljelentést is tesz ellene.

Előzőleg a csecsen elnöki hivatal sajtóosztályán a RIA-Novosztyi  hírügynökségnek elmondták, hogy Kadirov telefonon beszélt Orlovval  pénteken Natalja Esztyemirova haláláról; Orlov ezt az Interfax  hírügynökségeknek megerősítette. Kadirov a grozniji tájékoztatás szerint etikátlannak minősítette  Orlov szerdai közleményét, amely a csecsen elnököt tette felelőssé  az aktivista meggyilkolása miatt. Kadirov úgy vélte, hogy a  bűncselekmény elkövetői tettükkel alá akarták ásni Csecsenföld és a  szomszédos Ingusföld vezetésének a  hitelét.

Orlov  grozniji tájékoztatás szerint Kadirovot nem személyesen,  hanem elnökként tette felelőssé a történtek miatt. Esztyemirovát szerdán rabolták el ismeretlen támadók  grozniji otthona közeléből, holttestére később Ingusföldön bukkantak rá.

A Kommerszant című orosz lap pénteki beszámolója szerint az  orosz főügyészség mellett működő nyomozó hivatal vizsgálata  megállapította: az aktivistát elrablói valószínűleg nem akarták  megölni, de Ingusföldön egy incidens miatt a rendőrség lezárta azt  az utat, amelyen haladtak; az elkövetők a rendőrautókat a távolból  megpillantva azt hihették, miattuk indult a razzia, s hirtelen  elhatározásból az útról letérve végeztek Esztyemirovával.

A Dmitrij Medvegyev orosz elnök által elrendelt ügyészségi  vizsgálat eddig Esztyemirova jogvédő tevékenységét tekintette a  bűncselekmény lehetséges fő indítékának. A nyomozó hivatal szóvivője  pénteken közölte: most már ugyanennek vélik a térségbeli helyzet  megingatásának szándékát is.

Az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi területeken iszlamista  lázadók rendszeresen követnek el fegyveres támadásokat a hatóságok  ellen; június elején Dagesztán belügyminiszterével végeztek, június  végén pedig Junusz-Bek Jevkurov ingusföldi elnököt súlyosan megsebesítették robbantásos merényletben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.