Jogszerű szlovák rendőrattak?

Jogszerűnek nyilvánította a szlovák belügyminisztériumi vizsgálat a tavaly novemberi brutális rendőrattakot a DAC Dunaszerdahely – Slovan Bratislava meccsen. A hatóságok mindmáig nem mutatta be a fellépés állítólagos jogszerűségét igazoló videófelvételt.

A szlovák belügyminisztérium befejezte a vizsgálatot a tavaly november 1-jei DAC Dunaszerdahely – Slovan Bratislava bajnoki labdarúgó mérkőzésen történtekkel, különösen a rendőri beavatkozással kapcsolatban  – adta hírül a tárca csütörtök délutáni közleménye. Megállapították, hogy a dunaszerdahelyi szervezők és biztonsági szolgálat nem teljesítette a versenyszabályban előírt kötelezettségeitsségét.

Dunaszerdahely, 2008. november 1.
Dunaszerdahely, 2008. november 1

Emiatt elengedhetetlen volt a jelen lévő rendőrség beavatkozása, amely a felügyeleti szerv, továbbá Szlovákia főügyésze, valamint a pozsonyi parlament belbiztonsági bizottságának egyöntetű megállapítása szerint törvényes volt. Lapunk megkeresésére Erik Tomás belügyi szóvivő közölte, hogy a  vizsgálat során a szurkolók körében négyféle törvénysértő magatartásra találtak bizonyítékot. Több személyt neonáci jelszavak és jelképek használatával, garázdasággal és hivatalos személy elleni támadással gyanúsítanak – szlovák és magyar állampolgárokat egyaránt.

További részleteket csak akkor közölnek, ha a cselekedetükkel kapcsolatos vizsgálat lezárul és megvádolják őket – tájékoztatott a szóvivő. Tizenegy személyre kihágás miatt pénzbírságot szabtak ki.

A  történtekből okulva azóta megszigorították a sportrendezvények lebonyolíti szabályait. Ha ezeket megsértik, akkor a rendőrség akár be is tilthatja a mérkőzést. Legkésőbb decemberig pedig az élvonalbeli sportendezvényeken kötelező lesz a biztonsági kamerák felszerelése, amelyek révén kiszűrhetik a randalírozó szurkolókat.

Tavaly november 1-jén a DAC – Slovan mérkőzés előtt a  a rendőrök több pozsonyi vendégszurkolót előállított, mert a csallóközi kisvárosban füstbombákat dobáltak. A találkozó 16.percében pedig a kommandósok behatoltak abba a szektorba, ahol a hazai és a magyarországi szurkolók tartózkodtak, s ütlegelni kezdték őket. Tizenegyen megsérültek, köztük öt magyarországi személy. A dunaszerdahelyi illetőségű, tizennyolc esztendős Lengyel Krisztiánt életveszélyes állapotban mentőhelikopter szállította a pozsonyi intenzív osztályra. Az egyik fülére megsüketült, csigolyaműtétet hajtottak végre rajta, s azóta mozgássérült lett.

Stanislav Jankovic rendőri attakot vezénylő parancsnok – aki a szlovák országos rendőfőkapitány első helyettese – azt állította, hogy fellépésük indokoltságát és jogosságát videofelvétellel tudják igazolni, de ezt a bizonyítékot máig sem mutatták be, holott tavalyi, révkomáromi találkozójuk előtt Gyurcsány Ferenc is kérte ezt a kazettát szlovák kollégájától, Robert Ficótól. Ő azonban azt hajtogatta, hogy az ügy kivizsgálása a rendőrség és az ügyészség dolga, s akit sérelem ért, az forduljon bírósághoz.

(POZSONY)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.