Jogában áll gyűlölni az iszlámot?

Nagy valószínűséggel felmentéssel végződik a szélsőséges iszlámellenes nézeteiről ismert Geert Wilders pere Hollandiában.

A harmadik legnagyobb holland párt, a Szabadságpárt (PVV) elnökét, egyben parlamenti frakcióvezetőjét muzulmánok és nem nyugati bevándorlók elleni, többrendbeli gyűlöletszítással vádolják. A vádpontok közé sorolják, hogy a Koránt Hitler Mein Kampfjához hasonlította.

Legutóbbi észak-amerikai útja során Wilders azt hangoztatta: az iszlám olyan fenyegetést jelent a nyugati társadalmakra, mint egykor a fasizmus vagy a kommunizmus. Az amszterdami per utolsó szakaszában Wilders a gyűlölet és a rombolás ideológiájának nevezte az iszlámot. A felmentést azért valószínűsítik, mert az ügyészség is kételkedik a 47 éves politikus bűnösségében. A nyolc hónapja tartó per megfigyelők szerint alapvetően a szólásszabadság határainak feszegetéséről szól: arról, hogy bármilyen vallás és annak jelképeinek – akár igen durva hangvételű – bírálata felfogható-e a hívőkkel szembeni inzultusként.

Wilders a múlt szerdán felmentést kért az amszterdami bíróságon. Senkit nem bátorítok gyűlöletbeszédre, és senkit nem bátorítok diszkriminációra sem – hangoztatta a politikus. A bíróság június 23-án hirdet ítéletet ügyében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.