A Sterbehilfe Deutschlandot a korábbi hamburgi igazságügyi szenátor, a CDU-ból kilépett Roger Kusch alapította. Az egyesület 2013-ban 41 személyt kísért a halálba. Átlagéletkoruk elérte a hetvenkét évet. A 200 eurós éves vagy kétezer eurós egyszeri díjat fizető tagok döntő része diplomás, magasabb társadalmi állású nő. Benzin a Népszabadságnak nyilatkozva azt hangsúlyozta: ők az öngyilkossághoz nyújtanak segítséget, ami nem ütközik semmilyen törvénybe.

Tüntetők tavalyelőtt a német büntető törvénykönyv eutanáziáról szóló fejezetének a amódosítása ellen Berlinben, a Reichstag előtt Thomas Peter / Reuters

Az se nem aktív, se nem passzív eutanázia, a pácienst nem ölik meg. A Kusch-féle egyesület nem az egyedüli ilyen, kereskedelmi vagy nonprofit alapon működő szervezet Németországban. Ezek terjedését az orvosi szakmai szervezetek is aggodalommal szemlélik, s nemrég a Bundestagban is vitáztak arról, mit kezdjenek velük. Újraszabályozzák-e az öngyilkossághoz való segítségnyújtást, ami 140 éve megengedett Németországban.

Európa vezető gazdasági hatalma egyre nehezebben kezeli az elöregedő és egyre kiterjedtebb ápolásra szoruló társadalmat. A Bundestag-vitában is többen azt hangsúlyozták, hogy többet kellene költeni a fájdalomcsökkentő kezelésekre, a szakemberek képzésére. Rudolf Henke orvos, CDU-s képviselő azt hangoztatta: a legtöbb páciens attól tart, hogy magára hagyva kell elviselnie élete utolsó szakaszát.

Ha sikerül e félelmeket legyőzni, valamint a fájdalmakat csökkenteni, az illető már nem gondol az öngyilkosságra. A balpárti Petra Sitte viszont saját apjának a példáját hozta fel, aki éhségsztrájkba kezdett, mert nem akart gyógyíthatatlan betegségével tovább élni – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A tizenhét német orvosi kamara közül tíz etikai szabályzata tiltja, hogy orvosok asszisztáljanak egy gyógyíthatatlan beteg öngyilkosságához.

Abban viszont egyetértés mutatkozik az orvosi kamarák és a pártok között, hogy a Kusch-féle egyesület és a hasonlók tevékenységét tiltani kellene. Benzin hevesen tiltakozik az ellen, hogy ők halálkufárok lennének. Mint mondta, nagyon szigorú szabályok alapján döntenek arról, hogy az öngyilkossághoz segítséget kérő tag szellemileg teljesen beszámítható-e, s felelőssége teljes tudatában hozta-e meg ezt döntést.

Ha igen, akkor megadják neki, azt a gyógyszerkoktélt, amivel véget vet életének. A megbeszélt időpontban az egyesület képviselői megjelennek az adott címen, átadják a koktélt, elmagyarázzák a teendőket. Létezik egy injekcióautomata is, ennek indítógombját szintén az élettől búcsúzó nyomja meg. Becslések szerint évente 100-200 német vállalkozik eutanáziaturizmusra Svájcba, ahol a Dignitas vagy az Exit nevű egyesület segítségével távozhat az élők sorából.

Az 1980-as évek elején alakult Exit tavaly 459 embernek segített az öngyilkosság végrehajtásában. A halálba kísért személyek húsz százaléka egyáltalán nem szenvedett gyógyíthatatlan betegségben: nekik olyan súlyos egészségügyi problémáik – például elképesztő fájdalmakkal járó reumatikus bajaik – voltak, amelyek elviselhetetlenné tették számukra az életet.

Az Exit nem egyesületi tagoktól 900–3500 svájci frankot kér az aktív eutanáziáért. Ha valaki belép, és fizeti a havi 45 svájci frankos díjat, akkor három év után a szolgáltatás ingyenes. A közvélemény-kutatások szerint a svájciak kétharmada semmi kivetnivalót sem talál az aktív eutanáziában. Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban – az eutanáziaturizmus legnagyobb kibocsátó országaiban – viszont nagyon kritikusan szemlélik a svájci gyakorlatot, ami szerintük: üzletelés a halállal.

Torsten Benzin ezt alaptalan rágalomnak tartja. Tart attól, hogy 2015-ben a Bundestag olyan törvényt hoz, amely tiltani fogja a működésüket. Ebben az esetben készek lesznek a német alkotmánybírósághoz vagy egészen az Emberi Jogok Európai Bíróságához elmenni, de biztos, ami biztos, Svájcban is bejegyeztették ottani testvérszervezetüket.