Jézussal a vörös khmerek ellen

Kaing Guek Eav, alias „Douch”, a kambodzsai vörös khmerek legnagyobb kínzóközpontjának vezetője szerdán az ügyét tárgyaló nemzetközi bíróság előtt kijelentette: meggyőződése, hogy Jézus Krisztus vezette hozzá az újságírókat, akik felfedték rejtekhelyét egy évtizeddel ezelőtt.

Douch, aki három évvel 1999-es elfogása előtt áttért a keresztény hitre, a múlt hónapban kegyelmet kért a Tuol Sleng (S-21)  börtönben elkövetett bűnökért, amelyet ő vezetett, s ahol több mint  15 ezer embert kínoztak meg és végeztek ki a vörös khmerek 1975 és  1979 közötti rémuralma idején.

A vádlottak padján ülő 66 éves börtönigazgató szerdán  visszaemlékezett arra, hogy 1999-ben egy nyugat-kambodzsai szállodában interjút adott két újságírónak, Nic Dunlopnak és Nate  Thayernek, s ő azt mondta Dunlopnak, hogy „Krisztus vezette önöket  hozzám”.

Douch, akit háborús bűnökkel, emberiesség elleni bűntettekkel, kínzással és előre megfontolt gyilkossággal vádolnak, a bíróságnak  elmondta: akkor döntött úgy, hogy elismeri felelősségét, amikor  hallotta, hogy Pol Pot, a vörös khmerek első számú vezetője azt állította, a Tuol Sleng börtön sohasem létezett. Pol Pot 1998-ban halt meg.
„Nem tudtam elviselni, amit Pol Pot mondott, így kötelességemnek  éreztem, hogy megmutassam magam – mondta. – Én voltam az S-21 igazgatója. Az ott elkövetett bűnökért én voltam felelős.”

A matematikatanárból lett buzgó forradalmárt életfogytiglani  börtönre ítélhetik, a nemzetközi bíróság kizárta a halálos ítélet lehetőségét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.