Jelentéktelenné zsugorodott a nyeremény a román számlalottón

Romániában hétfőn tartották a számlalottó első sorsolását, és noha a nyereményalap jelentős, a „szerencsés” nyertesek végül legfeljebb egy közepes bevásárlás értékét vihetik haza. A magyarázat egyszerű: túl sok a nyertes.

A román számlalottó egyik különlegessége, hogy a részvételhez nincs szükség regisztrációra, elég félretenni a vásárláskor kapott üzleti számlát. Nyerni az nyer, aki a sorsoláson kihúzott napon és értékben kiállított számlával jelentkezik az adóhatóságnál. A nyereményalap pedig annyifelé oszlik, ahány nyertes van.

A román adóhatóság adatai szerint szerdáig több mint négyezren jelentkeztek a nyereményükért, amelynek összege így a 200 lejt (14 ezer forint) sem éri el.

Egy aradi férfi például egymaga nem kevesebb mint huszonhárom nyertes – azaz február hetedikei, 6 és 6,99 lej közötti értékű – nyugtát tudott prezentálni. Mint kiderült, a nyugtalottó bejelentése óta naponta összeszedi az eldobott számlákat az aradi bevásárlóközpontokban. Egyelőre nem egyértelmű, hogy ő egy vagy huszonhárom nyereményre jogosult.

Május 14-ig még lehet jelentkezni nyertes nyugtával, így a nyeremény tovább csökkenhet.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.