Jegyzékben tiltakoznak a horvátok Hernádi miatt

Horvátország tiltakozó jegyzéket küld Ausztriának és Németországnak Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatójának ottani útjai miatt - közölte Ranko Ostojic horvát belügyminiszter csütörtökön.
A tárcavezető arra reagált, hogy Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerdán délután Bécsben tárgyalt az OMV vezérigazgatójával, Rainer Seele-vel.

Ostojic szerint az utazás vitatható, ugyanis Hernádi Zsolt szerepel az Interpol körözési listáján. Az üzletember erre került fel, mert a horvát ügyészség azzal vádolja, hogy 10 millió euró kenőpénzt adott Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek, annak fejében, hogy a Mol megszerezhesse az irányítási jogokat az INA horvát olajipari cég felett.

A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította ezt a vádat, és leszögezte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA-ban az irányítási jogokat.

Hernádi Zsolt idén februárban került fel ismét a nemzetközi rendőri szervezet Interpol körözési listájára. Az ügyben kiadott vörös jelzés a legmagasabb riasztás, amely arra szólítja fel az Interpol tagjait, helyezzék előzetes letartóztatásba a keresett személyt, hogy később kiadják annak az államnak, amely a körözést kezdeményezte.

A Mol a Hina horvát hírügynökségnek is megerősítette, hogy Hernádi Zsolt jogszerűen tartózkodott Ausztriában, és az elmúlt hónapokban több hivatalos látogatást tett Németországban, többek között Berlinben is, ahol tárgyalásokat folytatott a közép-európai régió ellátásbiztonságáról.

Ami Hernádi szerdai útját illeti, az MTI megkeresésére a magyar olajipari vállalat megerősítette az elnök-vezérigazgató látogatását, hangsúlyozta továbbá, hogy Hernádi jogszerűen tartózkodott Ausztriában, és az elmúlt hónapokban több hivatalos látogatást tett Németországban, többek között Berlinben is, ahol tárgyalásokat folytatott a közép-európai régió ellátásbiztonságáról.

Az utazással kapcsolatos jogi ügyeket nem kívánta kommentálni a Mol, de kiemelte, jogszerűek voltak a látogatások. Az MTI által megkérdezett jogi szakértők szerint minden országban külön kezdeményezhető olyan jogi eljárás, amelynek eredményeként figyelmen kívül hagyható az Interpol felszólítása az előzetes letartóztatásba vételre. Tehát az egyes országok közigazgatási hivatalai egymástól függetlenül dönthetnek úgy, hogy nem alkalmazzák Hernádi Zsolt ellen az elfogatóparancsot, amelynek eredményeként a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szabadon beléphet és jogszerűen mozoghat az országban. Ez a közigazgatási határozat, a politikai döntéssel szemben, nem visszavonható. A nemzetközi rendőri szervezet (Interpol) elfogatóparancsainak jelentős részénél, mintegy 40 százalékánál élnek ezzel a jogi eszközzel - ismertették a szakértők.

Az egyik jogi szakértő szerint az is előfordulhatott, hogy az osztrák hatóságok figyelembe vették, hogy az elnök-vezérigazgatót nemzetközi kapcsolatban elkövetett hivatali vesztegetés büntette miatt Magyarországon már felmentették.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.