Jean-Marie Le Pen visszatérhet, de pártja nem kér már belőle

Érvénytelenítette egy francia bíróság csütörtökön Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója párttagságának felfüggesztését, amelyet a vele nyílt konfliktusba került lánya, a pártelnök Marine Le Pen kezdeményezett.
A Párizshoz közeli Nanterre bírósága formai okokra hivatkozva hozta meg döntését, s úgy ítélte meg, hogy Le Pent továbbra is megilleti a pártagsághoz és a tiszteletbeli elnöki poszthoz fűződő minden joga.

Le Pen 1972-ben alapította a pártot és közel negyven éven át volt az elnöke, mielőtt 2011-ben átadta az irányítást lányának, aki azóta az FN politikájának szélesebb körű elfogadtatására törekszik. Le Pen nem ért egyet az irányváltással, s újabb provokációival nyílt háborút indított lánya ellen, aki ezért kizáratta a pártból.

A pártelnök a közelmúltban már nem rejtette véka alá, hogy azt szeretné, ha Jean-Marie Le Pen visszavonulna a politikától. Fegyelmit is indított apja ellen, amelynek közvetlen előzménye az az interjú volt, amely a Rivarol című szélsőjobboldali, antiszemita újságban jelent meg, s amelyben az idős politikus védelmébe vette Philippe Pétaint, a második világháború idején a nácikkal kollaboráló francia rendszer vezetőjét. Nem sokkal korábban Jean-Marie Le Pen azzal vonta magára a figyelmet, hogy egy interjúban megerősítette a nácik gázkamráiról már régebben is hangoztatott, bagatellizáló véleményét.

Marine Le Pen május elején végül összehívta a párt végrehajtó bizottságát, amely felfüggesztette a mozgalom alapítójának tagságát, és közleményben jelezte, hamarosan a párt szélesebb fórumán készülnek megfosztani az alapítót a tiszteletbeli elnöki funkciótól. A 86 éves politikus ezen döntés miatt perelte be a pártot a Párizs közeli Nanterre bíróságán, abban a városban, ahol az FN székhelye van.

A bíróság szerint jóllehet az FN végrehajtó bizottságának joga volt döntenie Le Pen felfüggesztéséről, de a meghozott döntés megsértette a párt alapszabályzatát azzal, hogy nem mondta ki: átmenti intézkedésről van szó, egy későbbi eljárás lefolytatásáig.

A párt azonnal jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen.

"Jean-Marie Le Pen visszatér!" - kommentálta az ítéletet Frédéric Joachim, a pártalapító ügyvédje. "Már holnaptól ismét igénybe veheti az irodáját és minden rendelkezésre álló eszközt, amely tiszteletbeli elnökként megilleti" - hangsúlyozta.

"A felfüggesztés átmeneti jellegű volt, a rendkívüli közgyűlésünk eredményére várva, amit nyolc nap múlva hozunk nyilvánosságra, vagyis a mai döntés semmit nem változtat az eljáráson" - mondta Marine Le Pen a Le Monde című napilap honlapjának. "Hogy most visszakapja a tiszteletbeli elnöki címét és a pártagságát, nem sok gondot okoz" - vélte Nicolas Bay, az FN főtitkára. Egy másik vezető szerint pedig "konkrétan semmit nem jelent a bírósági döntés", Jean-Marie Le Pen "még egy hétig a vezetőség tagja, de ez alatt a hét alatt úgysem ülésezik az elnökség".

Az FN július 10-re meghirdetett közgyűlésén döntenek a tagok a párt új alapszabályáról, amelynek keretében a tagság az elnök javaslatára várhatóan megszünteti a tiszteletbeli elnöki posztot, miután a tagok jelentősebb része a Marine Le Pen által meghirdetett irányvonalat támogatja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.