Javul Mandela állapota

– Nincs ok a pánikra – közölte Dél-Afrika elnöke, Jacob Zuma annak kapcsán, hogy elődje, az ország élén 1994-1999 között állt Nelson Mandela jobban érzi magát azután, hogy szerdán tüdőfertőzés gyanújával kórházba szállították.

Nelson Mandela 2011-ben több rokonával
Qunu, 2011. július 18. Nelson MANDELA Nobel-békedíjas volt dél-afrikai elnök, a dél-afrikai feketék polgárjogi mozgalma vezetője (k) ül családtagjai, Zaziwe MANAWAY, Ziphokazi MANAWAY, Zenani DLAMINI, Zamaswazi DLAMINI és Zamak OBIRI (b-j) társaságában szülővárosában, Qunuban, 2011. július 17-én, a Peter Morey által közreadott képen. Az ENSZ a volt dél-afrikai elnök születésnapját, július 18-át Nelson Mandela napnak nevezte ki. (MTI/AP/Peter Morey)

Az 1918-ban született Mandela az apartheid-rendszer elleni küzdelem legismertebb alakja. 1964-ben életfogytiglanra ítélték az akkor már több mint húsz éve aktív polgárjogi küzdelmet vívó politikust – emlékeztet a BBC. 1990-ben szabadult, ami az apartheid rendszer felszámolásának fontos állomása volt. Előtte néhány hónappal már legális szervezetként ismerték el az Afrikai Nemzeti Kongresszust (ANC).

Mandela 1993-ban Nobel-békdíjat kapott – korábban már számtalan nemzetközi kitüntetés birtokosa volt, a hidegháború mindkét nagyhatalma elismeréssel adózott neki –, majd 1994-ben az ország első fekete elnökévé választották.

2004 óta ritkán mutatkozik nyilvánosan a politikus, akinek elnöki évei magánéleti eseményektől is hangos volt, miután 1998-ban harmadszor is megnősült, elvéve a nála 27 évvel fiatalabb Graca Machelt, aki 1975 és 1986 között a mozambiki elnök feleségeként a szomszédos ország First Ladyje is volt.

Mandela első házassága 1957-ig tartott, a tizenhárom éves frígyből két fiú és két lány született. Második házasága ugyan sokkal hosszabb volt, ám ennek nagy részét politikai mártírként Mandela börtönben töltötte. A kapcsolat elején két leányuk született. A pár 1996-ban hivatalosan is elvált.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.