Javier Solana Prágában

Az amerikai elnök április elejei prágai látogatásáról, valamint az uniós külügyminiszterek március végi, informális találkozójáról tárgyalt hétfőn a cseh fővárosában Javier Solana.

A közös kül- és biztonságpolitikai főképviselő, részt vesz és felszólal "A transzatlanti kapcsolatok biztonsági és gazdasági dimenziói" című, hétfőn kezdődött tanácskozáson, amelyen a tagországok parlamentjei külügyi bizottságainak elnökei és más szakértők előtt beszédet is mond.

Zuzana Opletalová, a cseh külügyminisztérium szóvivője lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy az Barack Obama április 4-én és 5-én tartózkodik majd a cseh fővárosban, ahol tárgyal az uniós tagországok vezető politikusaival.. A csúcstalálkozó két legfontosabb témája a közös afganisztáni aktivitások fokozása, valamint a pénzügyi válság leküzdésével kapcsolatos további intézkedés-csomag lesz - közölte a szóvivő. Hozzátette: Javier Solana és vendéglátója, Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter egyezségre jutott abban is, hogy az uniós külügyminiszterek március végi, Hluboká nad Vltavou-ban sorra kerülő tanácskozásán elsősorban a Nyugat-Balkán integrációjának felgyorsításával, a térségben élők vízumkönnyítésének lehetőségeivel, valamint a közel-keleti helyzettel foglalkoznak majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.