Japán nem bízik Észak-Korea műholdjában

Rakétavédelmét állítja készenlétbe Japán Phenjan állítólagos műholdprojektje miatt.

Igazi fenyegetésnek érzi Japán az észak-koreai műholdat, amelyet a világtól elzárt kommunista rezsim hamarosan az űrbe kíván juttatni. Tokió szerint a műholdprogram örve alatt Phenjan valójában nagy hatótávolságú rakétáját teszteli, amellyel a jövőben atombombáját is eljuttathatja távoli célpontokra.

Észak-Korea visszautasítja a vádat, mondván, a műholddal csupán az államalapító Kim Ir Szen születésének századik évfordulója előtt kíván tisztelegni. A japán aggodalmakat azonban Dél-Korea és az Egyesült Államok mellett Kína is osztja. A Xinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint a pekingi kormány kifejezte nemtetszését a tervvel kapcsolatban Phenjannak.

Észak-Korea április 12–16. között kívánja a műholdját fellőni. Ez Washington szerint ellentmond annak a korábbi ígéretnek, amelyet Phenjan tett: eszerint felfüggeszti nagy hatótávolságú rakétáinak fejlesztését, leáll az urándúsítással, cserébe azért, hogy 240 ezer tonna amerikai élelmiszersegélyhez jusson. Észak-Korea lépését ellenzi az ENSZ főtitkára is. – Mindez aláásná az eddig elért diplomáciai eredményeket, és rontana az ország humanitárius helyzetén is – jelentette ki a dél-koreai Ban Ki Mun.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.