Fukusima: versenyfutás az idővel

Ritka nyilvános szerepléseinek egyikében Akihito mély aggodalmát fejezte ki az országát fenyegető krízis miatt. Szerda reggel tűz ütött ki az egyik reaktorban.

A japán császár élő televíziós beszédében azt mondta, imádkozik azért, hogy a földrengés és a cunami sújtotta területeken minden embert megmentsenek. Példa nélküli katasztrófát említve a felindulás látható jelei nélkül, nyugodtan megszólaló Akihito  reményét fekjezte ki, hogy a japánok „kéz a kézben”, elszántan küzdenek meg az előttük álló nehéz időkkel. A 77 éves uralkodó beszédének sugárzásért a japán televíziók megszakították adásukat.

Akihito császár is úgy érezte, meg kell szólalnia

Akihito nem sokkal azután szólalt meg nyilvánosan, hogy a pénteki földrengés után háromszor is robbanó fukusimai atomerőműből evakuálták, majd visszaengedték a technikusokat. A pénteki természeti katasztrófában és az azt kísérő cunamiban a legutolsó hivatalos adatok szerint 3677 ember meghalt, 7558 eltűnt. Félő, hogy rajtuk kívül még tízezer ember vesztette életét a földrengés által leginkább sújtott Mijagi prefektúrában.

Szerda reggel tűz tört ki a Fukisima 1 3-as reaktorában, az erőmű másik része felett pedig füst gomolygó füstöt lehetett látni. A mérnökök versenyt futnak az idővel, hogy az 1-es, a 2-es és a 3-as reaktor robbanása után megakadályozzák a nagyszabású atomkatasztrófát, a fűtőelemek olvadását, az urán maghasadását. A négyméteres fűtőrudak mindhárom reaktorban félig kint vannak a hűtővízből; a tengervíz után helikopterről locsolt vízzel is megpróbálták hűteni őket, ami azonban túl veszélyesnek bizonyult a pilóták számára. A reaktorok egyikében plutónium is van, a magolvadás így tömeges sugárfertőzéshez vezethet a Tokiótól 250 kilométerre északkeletre fekvő atomerőmű körül. A japán atombiztonsági ügynökség (NISA) helyi idő szerint szerda este bejelentette, hogy az 1-es reaktorban a fűtőrudak 70 százalékos sérülést szenvedtek. Az a NISA számára sem világos, hogy elolvadtak-e, vagy egyelőre „csak” lyukak keletkeztek rajtuk. A japán kormány ezután angol nyelvű Twitter-bejegyzésekben ad hírt a földrengést követő fejleményekről. A Spiegel által megkérdezett egyik német szakértő szerint Fukusima köré akkor is betonszarkofágot kell építeni, ha sikerül megakadályozni az atomkatasztrófát.

Japán minden reménye most annak az 50 mérnöknek a vállán nyugszik, aki a 750 fős evakuálás után visszatért a Fukusima-1-be. A fehér védőöltözetbe bújt, maszkon át lélegző szakemberek zseblámpafényben araszolnak előre kisebb robbanások és a hangos sziszegéssel szökő hidrogéngáz hangjára – festette katasztrófafilmbe illő hangulatot a New York Times riportja. Az amerikai napilap szerint amióta az atomerőművet is elérte a katasztrófahullám, öt munkás meghalt, 22 pedig megsérült a sugárfertőzés miatt.

A fukusimai atomerőmű körzetében lévő ivóvízben céziumot és jódot mutattak ki – írta helyi hatósági jelentésekre hivatkozva a Kyodo hírügynökség, amely szerint azonban a radioaktív izotópok mennyisége nem veszélyes az egészségre. A fukusimai atomlétesítmény 1-es erőművét – amelynek az elmúlt öt napban mindhárom reaktora berobbant – a Richter-skála szerinti 8,6-es erősségig földrengésbiztosra építették. Japánt pénteken 9-es erősségű földrengés rázta meg. Az atomerőmű 20 kilométeres körzetéből eddig 556 ezer embert telepítettek ki, azoknak, akik a 20 és a 30 kilométer közötti sávban élnek, otthon kell maradniuk. „Kérjük csukják be az ablakokat és hermetikusan zárják le házukat a kinti levegő elől – kérte sajtótájékoztatóján Jukio Edano kormányszóvivő. A sugárzás ellen praktikus viselet a horgászruha, házi védekezésként ajánlott a gyakori kézmosás és a kesztyű, illetve vizes kendőn át venni a levegőt.

A WikiLeaks révén ismert dokumentumok tanúsága szerint a Nemzetközi atomenergia-ügynökség 2008-ban aggodalmát fejezte ki a japán atomerőművek biztonsága miatt. Ezek az erőművek elavultak egy nagy erősségű földrengés kivédésére – idézett a brit Daily Telegraph az amerikai diplomáciai jelentésekből.

A Japánt fenyegető atomkatasztrófa rémképe Kínát is nukleáris politikája újragondolására késztette. Ezt tanúsítja legalábbis, hogy Peking felfüggesztette az atomerőművek építését mindaddig, amíg el nem készül egy új biztonsági szabályozás. Az ázsiai nagyhatalom mindezidáig ismert volt arról, hogy minél gyorsabban építi atomerőműveit, amelyek a hagyományos szénalapú erőműveket hivatottak felváltani. Kínában jelenleg 25 atomerőmű van készülőben, 13 már működik. Hétfőn Németország jelentette be, hogy átmenetileg bezárja két legrégebbi atomerőművét, és elvetette azokat az elképzeléseket, amelyek hosszabbítanának a többi működésben lévő atomerőmű élettartamán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.