Janukovics mindenhol népszavazást akarna Ukrajnában

Befejeződött az ukrán fegyveres erők kivonása a Krím félszigetről – jelentette be pénteken Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, aki egyben engedélyt kért és kapott Vlagyimir Putyin államfőtől, hogy visszaszolgáltassák Kijevnek azokat a haditechnikai eszközöket, amelyek „nem álltak át Oroszország oldalára”.
Moszkvai sajtóértesülések szerint mintegy 350 elavult páncélosról és gépkocsiról van szó. Sojgu hajókat és repülőgépeket is említett, de azt nem tudni, milyenekre gondolt. Korábbi értesülések arról szóltak, hogy a több mint hatvan hajóból álló ukrán flotta egésze orosz zászló alá került, mások szerint viszont tíz közülük Ukrajnáé marad.

Moszkvában közben bejelentették, hogy – miután a nyugati országok nemrég bővítették a krími orosz beavatkozás miatt vízumtilalommal és bankszámla-befagyasztással sújtott orosz személyek körét – hasonló válaszintézkedéseket léptettek életbe, igaz, az újabb listájukat nem hozták nyilvánosságra. Közölték viszont, hogy érvényteleníteni készülnek a fekete-tengeri flotta szevasztopoli bázisának bérléséről Kijevvel kötött szerződéseket. Putyin ilyen javaslatot terjesztett az állami duma elé, mondván, mivel a Krím Oroszországhoz csatlakozott, értelmüket vesztették a dokumentumok.

PSZ-aktivisták pénteken a kijevi parlament előtt
PSZ-aktivisták pénteken a kijevi parlament előtt
Valentyn Ogirenko / Reuters

Kijevben az oroszok aknamunkáját látják abban, hogy csütörtök este a Jobboldali Szektor (PSZ) ultranacionalista szervezet mintegy kétezer tiltakozója gyűlt össze a parlament előtt, és néhányan közülük kísérletet tettek az épület megrohamozására. A tüntetők a belügyminiszter lemondását követelték, miután keddre virradó éjszaka, egy rendőrségi akcióban életét vesztette a PSZ egyik körözött vezetője. Olekszandr Turcsinov ideiglenes államfő szerint a parlament ostroma az oroszok által szervezett provokáció volt. Az ilyen megmozdulások Moszkva malmára hajtják a vizet – mondta, egy rendkívüli, kormányzati szintű tanácskozáson viszont – a RIA Novosztyi orosz hírügynökség értesülése szerint – már a PSZ betiltásának a gondolata is felvetődött.

Viktor Janukovics megbuktatott ukrán államfő egyenesen az ukrajnai utcákon uralkodó anarchiát emlegetett, amikor ismét megszólalt pénteken, bár ezúttal nem tartott sajtótájékoztatót, az üzenetét csak az ITAR-TASZSZ hírügynökséghez juttatta el. Az ország lakosait arra szólította fel, hogy követeljenek minden régióban népszavazást a státuszról, az egykor a hatalmi bázisát adó Régiók Pártját pedig kérte, mentsék fel tiszteletbeli elnöki posztjáról és töröljék a tagságát, amit a szervezet hétvégi kongresszusán várhatóan meg is tesznek. Emiatt az ukrán főügyészség azonnal bejelentette, hogy Janukovics ellen az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére és az államhatalom megszerzésére irányuló cselekmények vádjával új büntetőeljárást indítanak.

Janukovics a februári menekülése után Oroszországban, Rosztovban tartott sajtótájékoztatót
Janukovics a februári menekülése után Oroszországban, Rosztovban tartott sajtótájékoztatót
Maxim Shemetov / Reuters

Az orosz nemzetbiztonsági tanács pénteken döntött arról, hogy Moszkva felmondja az orosz fekete-tengeri hadiflottával kapcsolatos megállapodásokat. Putyin ezután benyújtotta a törvényhozásnak az egyezmények megszüntetésére vonatkozó javaslatot.

Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője elmondta, hogy egyebek között a Fekete-tengeri Flotta megosztásáról 1997. május 28-án Kijevben aláírt egyezményről és az orosz hadiflotta krími státusáról, valamint a félszigeten való állomásozásának feltételeiről született megállapodásról van szó. Ugyancsak felmondják az orosz flotta állomásozásának 2042-ig történő meghosszabbításról szóló és az ahhoz kapcsolódó, 2010. április 20-án aláírt harkivi szerződéseket is.

A Krím félsziget és az orosz fekete-tengeri hadiflotta bázisának helyet adó krími Szevasztopol város vezetői a múlt kedden írták alá a Moszkvában államközinek nevezett szerződést a területek Oroszországhoz csatlakozásáról. A megállapodást a múlt pénteken az orosz parlament mindkét háza jóváhagyta, így az hatályba lépett. A flottával kapcsolatos szerződések így Moszkva számára értelmetlenné váltak.

 

Eközben Barack Obama amerikai elnök a CBS Newsnak úgy nyilatkozott, hogy a feszültség enyhítése érdekében Oroszországnak vissza kell vonnia az egységeit az ukrán határvidékről. Ukrajna megfélemlítéséről vagy arról lehet szó, hogy Oroszország más terveket is tartogat még magában – fogalmazott az amerikai elnök. Obama elmondása szerinte Oroszországban most terjed a nacionalista érzület és az a tévhit is, hogy a Nyugat valamiképpen kihasználta az oroszokat a múltban. „Putyin félreérti a Nyugatot. Az amerikai külpolitikát biztosan – mondta erről az amerikai elnök. Hozzáfűzte, az Egyesült Államoknak nem érdeke Oroszország bekerítése és Ukrajna sem érdekli azon kívül, hogy a sorsukról maguk az ukránok dönthessenek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.