Janukovics halott fiának vagyona már nincs zárolva

Viktor Janukovics volt ukrán államfő márciusban balesetben elhunyt kisebbik fiát törölték arról az uniós szankciós listáról, amely az ukrán állami javak hűtlen kezelésének gyanúja miatt vagyonbefagyasztással sújtott személyek névsorát tartalmazza - derült ki az EU hivatalos közlönyének szombati számából.

A 2014 februárjában megbuktatott Janukovics-rezsim olyan kulcsfiguráit érintik a korlátozó intézkedések, akik ellen büntető eljárás folyik Ukrajnában. Azzal gyanúsítják őket, hogy a rendszer bukásakor jelentős értékű ukrán állami javakat tulajdonítottak el. Az ő EU-ban fellelhető vagyonukat zár alá vették.

Négy érintettel szemben szombaton lejárt volna a korábban elrendelt vagyonzárlat hatálya. Közülük hárommal ,- Olena Lukas, volt igazságügyi miniszterrel, Szerhij Kljujev üzletemberrel, volt parlamenti képviselővel (az exelnök hivatalvezetője, Andrij Kljujev testvérével), valamint Dmitro Tabacsnik volt oktatási miniszterrel - szemben egy pénteken meghozott döntéssel meghosszabbították az intézkedés hatályát.

Akit viszont töröltek a listáról, az az ifjabb Viktor Janukovics. Ő oroszországi sajtójelentések szerint idén márciusban vízbe fulladt, amikor autóval ráhajtott a befagyott Bajkál-tóra, és a jég beszakadt.

Az MTI brüsszeli értesülése szerint az uniós illetékesek nem a halálesetről szóló hivatalos tájékoztatás alapján döntöttek a listáról való levétel mellett - ilyen ugyanis nem is kaptak -, hanem azért, mert az ukrán hatóságoktól nem érkezett a hűtlen kezelés gyanújának fenntartását alátámasztó nyomozati anyag. Janukovicsnak egyébként két fia volt, Olekszandr és Viktor. Idősebbik fiát, Olekszandrt adóelkerülés miatt körözik az ukrán hatóságok, és zárolták horribilis vagyonát.

Jelenleg így most összesen 17 személlyel szemben maradt érvényben ukrán állami javak hűtlen kezelésének gyanúja miatti uniós vagyonzárlat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.