Január 7-re elnapolták a Tóásó-pert Bolíviában

Újra elhalasztották a bolíviai Tarijában, ezúttal január 7-ig az úgynevezett terrorizmus-pert, amelyben a magyar állampolgárságú Tóásó Előd a 39 vádlott egyike.

A bíróság elnöke, Sixto Fernández ezúttal a karácsonyi és az újévi ünnepekkel, illetve egy másik La Paz-i tárgyalással indokolta a hosszú halasztást.

A védőügyvédek tiltakoztak a 22 napos szünet ellen, mondván a vád képviselője, a belügyminisztérium időhúzó taktikájáról van szó. Ezzel is büntetik a vádlottakat, akiknek többségét, így Tóásót is a bolíviai törvényeket semmibe véve immár több mint 36 hónapja tartanak börtönben ítélet nélkül. Ugyancsak törvényellenes, hogy 10 napnál hosszabb pertárgyalási szünetet rendeljenek el.

Az El Dia Santa Cruz-i napilap számítása szerint az úgynevezett szóbeli ítélethozatali szakasz október 9-i nyitánya óta már öt ízben rendelt el a bíró hosszabb szünetet. Ennek következménye, hogy miközben a nyomozást vezető ügyész, Marcelo Soza elmondhatta a vád indoklásait, a 39 vádlottból eddig csak 11-nek a védőügyvédje fejthette ki kifogásait, ellenvéleményét. Az időhúzás a vádlottaknak pénzébe kerül, hiszen fizetniük kell a védőügyvédeket. A házi őrizeteseknek ráadásul állniuk kell valamennyi alkalommal az utazási költségeket is.

Ezért is tiltakoztak számosan az ellen, hogy a Santa Cruzhoz kötődő per mostani szakaszát miért kezdték La Pazban, majd miért tették át a helyszínt a dél-bolíviai Tarijába.

Mint emlékezetes, a rendőrség különleges kommandója 2009. április 16-án tört rá Santa Cruz de la Sierra város Las Americas szállodájában az állítólagos külföldi terroristákra, megölték a bolíviai-magyar horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, a romániai Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dweyert, s vették őrizetbe Tóásó Elődőt valamint a bolíviai-horvát Mario Tadicot. Még ugyanaznap Evo Morales egy külföldi rendezvényen azt állította: a terroristákat Santa Cruz-i potentátok fogadták fel politikusok, köztük az elnök meggyilkolására azzal a céllal, hogy a válsághelyzetben a tartomány elszakadhasson Bolíviától.

A 39 vádlott közül egyébként 16 külföldre menekült.

A mostani szóbeli ítélethozatali szakaszban a koronatanúnak számító Villa Vargas, alias El Viejo (Öreg), aki Rózsáék gépkocsivezetője volt, azt állította, hogy a vádban szereplő egyedüli konkrét bűncselekményt, bomba robbantását Julio Terrazas, Santa Cruz bíborosa, illetve egy helyi törvényhozási képviselő házánál nem a külföldiek, hanem a belügy és a rendőrség különleges osztagának tagjai hajtották végre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.