Jacenyuk: Ukrajna Magyarországot is védi

Vlagyimir Putyin orosz elnök át akarja rajzolni Európa térképét, és ebben a csatában Ukrajna az európai országokat, köztük Magyarországot is védi - mondta a The Sunday Timesnak az ukrán kormányfő.

Arszenyij Jacenyuk a tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban kijelentette: Putyin"a szovjet birodalomhoz hasonló országot akar létrehozni, és ennek jegyében Ukrajna egész területét ellenőrzése alá akarja hajtani. Putyin a szabad világ ellen visel hadat, és (ebben a háborúban) Ukrajna vált csatatérré - tette hozzá.

Jacenyuk szerint Putyin fel akarja számolni Ukrajnát, megmutatva a Nyugatnak, hogy az ő önkényuralomra, diktatúrára, lopásra épülő világa milyen sikeres.

A Nyugatnak hosszú konfliktusra kell felkészülnie, amely átcsaphat az Európai Unió területére is. Ukrajna ebben a csatában ma Európát védi, Romániát, Lettországot, Litvániát, Észtországot, Magyarországot, sőt Franciaországot és Németországot is - mondta a brit lapnak az ukrán kormányfő.

Jacenyuk szerint Ukrajna jelenleg olyan helyzetben van, mint milyenben Nagy-Britannia volt a II. világháborúban.

Kijelentette: Putyin teljes konfrontációban áll a Nyugattal, meg akarja osztani az Európai Uniót, feszültséget szít az uniós tagországok között, és meg akarja bontani az EU és az Egyesült Államok egységét.

Jacenyuk szerint az orosz elnök számos EU-tagállamban szélsőjobboldali pátokat támogat, és befolyása alá vont sok uniós médiaorgánumot.

Az ukrán miniszterelnök bírálta a Nyugat csendes beletörődését a Krím félsziget orosz annektálásába. Kijelentette: az egyetlen lehetőség az összehangolt, nagyon erőteljes, kemény válaszadás Putyin agressziójára, mert az orosz elnök csak ezen a nyelven ért.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.