Izraelt támadó vizsgakérdés miatt vizsgálódnak

Milyen bűncselekménynek számít, ha a 2008–2009-es konfliktus alatt a Gázai övezetben bombatámadásban meghalt egy család? Ezzel a kérdéssel haragította magára a zsidószervezeteket egy francia professzor.

„Ha a Gázai övezetben 2008–2009-ben bombatámadásban meghalt egy család huszonkét tagja, az milyen típusú bűncselekménynek számít? (háborús, emberiség elleni, népirtás stb.)” – ez volt az a vizsgakérdés, ami miatt most a Paris Diderot Egyetem rektora vizsgálatot indított. A Franciaországi Zsidó Intézmények Képviselőtanácsa (CRIF) szerint ugyanis a kérdés botrányos, és Izrael elleni gyűlöletre buzdít.

Az egyetem rektora elmondta, megdöbbent, hogy ilyen kérdést tettek fel az orvostanhallgatóknak humanitárius ügyekkel kapcsolatban. – Ez egy nagyon kényes és sokat vitatott probléma, és a kérdésfeltevés szembemegy azzal, hogy a felsőoktatás alapvetően semleges – mondta a rektor, és hozzátette, az egyetem alapokmányában is benne van, hogy az oktatóknak és a kutatóknak függetleneknek kell lenniük.

– Ez a kérdésfeltevés egyértelműen gyűlöletkeltés Izrael ellen. Nincs semmi köze sem az orvostudomány oktatásához, sem az egyetemhez, a professzor megsértette vele az intézmény semlegességét – mondta a CRIF elnöke.

A Franciaországi Zsidó Hallgatók Egyesülete (UEJF) szerint a professzor a vizsgán arra kényszerítette a hallgatókat, hogy magukévá tegyék saját gyűlölködő álláspontját. Kihasználta pozícióját, amit főleg azóta tehet meg, hogy a vizsgatanács tagja, így meg tudja akadályozni, hogy a diákok nyilvánosan kifejezzék egyet nem értésüket gyűlölködő nézeteivel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.