Izraelnek nem tetszik a palesztin kiegyezés

A Fatah és a Hamász terrorista szervezet közötti megállapodás fatális hiba, amely meg fogja akadályozni a palesztin állam létrejöttét és szabotálni fogja a béke és a stabilitás lehetőségeit a térségben – kommentálta csütörtökön Simon Peresz izraeli elnök a Mahmúd Abbasz vezette mozgalom és a Gázában hatalmon lévő iszlamista erő közti váratlan szerdai megbékélési bejelentést, így az egységkormány alakításának, majd választásoknak tervét.

Peresz állásfoglalásában úgy vélekedett, hogy a megállapodás következtében Ciszjordániában is hatalomra kerülhet a Hamász, amelynek szövetségese Irán erősödik meg ily módon.

Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter “pánik szüleményének” nevezte a Fatah és a Hamász megegyezését. Szerinte Abbász éveken át Hoszni Mubarakhoz kötődött, s miután az egyiptomi elnököt a demokratikus mozgalom megdöntötte februárban, most a palesztin vezető is posztja megingásától tart. Mint mondta, a palesztinok közti szövetség “a vörös vonal átlépését” jelenti Izrael szempontjából.

Izrael és Abbasz palesztin elnök adminisztrációja között a tárgyalások tavaly szeptemberben újultak fel, ám hamarosan félbeszakadtak, miután Bejnamin Netanjahu miniszterelnök nem hosszabbította meg a megszállt területeken a zsidó telepek építésének tilalmát.

Mint a Reuters jelentette, Abbasz a szerdai megegyezést követően annak a véleményének adott hangot, hogy a tárgyalások Izraellel folytatódhatnak az egyezmény értelmében létrehozandó új átmeneti kormány idején. Szerinte ugyanis továbbra is az általa vezetett Palesztin Felszabadítási Szervezet lesz a felelős a politika kezeléséért, így a tárgyalásokért. Abbasz izraeli békeaktivisták előtt angolul nyomatékosította: “Egyet értünk vagy sem (a Hamásszal), a népünk részét alkotják. Miközben Netanjahu a mi partnerünk”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.