Izraeli kommandósok is keresik a vegyi fegyvereket

Szíriában tevékenykednek az izraeli hadsereg különleges feladatokra kiképzett kommandósai, igyekezve nyomon követni, hogy a szíriai rezsim hova rejti vegyifegyver-készletét - írta izraeli katonai forrásait idézve a The Sunday Times.

A vezető konzervatív vasárnapi brit lapnak egy izraeli bennfentes elmondta: Izrael éveken keresztül pontosan tudta, hogy hol tárolják a szíriai vegyi és biológiai fegyvereket. Az elmúlt egy hétben azonban az izraeliek olyan jelzéseket kaptak, hogy a vegyi és a biológiai hadianyagot új helyszínekre szállították és esetleg élesítették. „Sürgősen meg kell tudnunk, hogy hol vannak (ezek a hadianyagok)" - mondta a brit lap izraeli forrása.

William Hague brit külügyminiszter előző napi nyilatkozata szerint a brit és az amerikai kormánynak bizonyítékai vannak arra, hogy a szíriai vezetés vegyi fegyverek bevetésére készül. Hague szombaton a BBC-nek kijelentette, hogy London és Washington „erőteljes figyelmeztetést” küldött közvetlenül a szíriai kormánynak. Hozzátette: reméli, hogy Szíria megszívleli a brit-amerikai figyelmeztetést, annál is inkább, mivel mind az Egyesült Államok elnöke, mind a brit kormány "komolyan is gondolja" mindazt, ami e figyelmeztetésben szerepel.

A brit külügyminiszter mindazonáltal nem árult el részleteket sem az általa említett bizonyítékokról, sem a Damaszkusznak küldött figyelmeztetés tartalmáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.