Izraelhez hasonlította Iránt egy emírségekbeli diplomata

Izraeléhez hasonlította Irán viselkedését egy területi vitában az Egyesült Arab emírségek külügyminisztere egy keddi tájékoztatójában.

Az Emírségek és Irán egyaránt magának követel a Perzsa-öbölben három apró szigetet, amelyet azonban Irán már 1971-ben elfoglalt, miután távoztak onnan az angol gyarmatosítók. A stratégiailag fontos helyen fekvő Kis- és Nagy Tonb és az Abu Musza gyakorlatilag egyenlő távolságra van a két országtól, és kőolajmezőket is feltételeznek a környéken.

Abdalláh bin Zajid al-Nahajan a Szövetségi Nemzeti Tanácsnak, vagyis az uralkodói tanácsadó testületnek számolt be a területi vita állásáról, s ekkor jelentette ki, hogy "nincs különbség egy arab terület elfoglalása és a Golan-fennsík, Ciszjordánia és Gáza elfoglalása között". "A megszállás az megszállás. Törvénytelen az arabok szempontjából, akárcsak az iszlám szerint és a nemzetközi jog szerint" - tette hozzá.

A miniszter azt állította, hogy Irán megtagadja a szigetlakóktól a segítséget, nem engedi építőanyag odaszállítását és más szolgáltatásokat. Megrótta Teheránt amiatt is, hogy nem hajlandó tárgyalásos úton megoldani a vitát, és a nemzetközi döntőbíráskodásba sem megy bele.

A három sziget a Perzsa-öböl keleti végében, a Hormuzi-szoros közelében fekszik. A szoros az olajtermelő öböl menti államok fő kiviteli útvonala, ezért stratégiai fontossága óriási.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.